Eltörölték a téli időszámítást Ukrajnában

Az ukrán parlament kedden jogszabályt fogadott el, amely szerint Ukrajnában a jövőben megszűnik a téli és a nyári időszámítás váltakozása, rögzítik a nyári időszámítást – adták hírül ukrán hírportálok.

A honatyák többsége által elfogadott rendelet értelmében Ukrajnában a Greenwichtől számított második időzóna plusz egy óra időszámítás érvényes, s már 2011. március 27-től. Az eltérés Greenwichtől így három óra. A jogszabály megszavazásával érvényüket vesztik a nyári és a téli időszámításra való áttérést előíró, még az egykori Szovjetunióban és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban hozott rendeletek.

Az időszámítás módosításáról szóló jogszabály elfogadása mellett az ukrán parlament többségét alkotó frakciók és csoportok szavaztak.

A téli és a nyári időszámítás váltakozásának megszüntetését az ukrán törvényhozás tudományos és oktatási bizottsága indítványozta.

Ukrajnában, ahol 1981 óta használták a téli és a nyári időszámítást, azt követően kezdték el mind többen követelni a korábbi időszámításhoz való visszatérést, hogy Dmitrij Medvegyev orosz elnök előállt a téli időszámítás eltörlésére vonatkozó javaslatával.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »