Franciaországban járt az argentin elnök

Cristina Kirchner múlt heti, Franciaországban tett látogatása során több fontos eseményen is részt vett. Az argentin elnökn francia kollégájával, Nicolas Sarkozyvel tárgyalt az állami hitelezők alkotta Párizsi Klubnál felhalmozott argentin adósságról. A tárgyalások során a két államfő megpróbált megoldást találni az argentin tartozás eltörlésére, írja a La Nación. 

A két elnök tárgyalt a novemberben tartandó G20-csúcsról is, melyen a soros elnök Franciaország.

Cristina Fernández részt vett az UNESCO békadíj átadáson is, melyen a „Május téri Nagymamák” (Abuelas de Plaza de Mayo) argentin emberjogi szervezetet díjazták – írja az Arteargentina. A szervezet 30 éves fennállása óta ez volt a legnagyobb kitüntetés.

Az elnök az UNESCO székhelyén tartott ceremónián elmondta, hogy „Argentína ma egy modell, tökéletes példája az emberi jogokat tiszteletben tartó államnak„. A díjat a szervezet elnöke, Estela de Carlotto vehette át. Fernández beszédében utalt de Carlotto 30 éven át tartó munkásságára és elkötelezettségére. „Ha az én fiamat ölték volna meg, nem vagyok benne biztos, hogy lett volna elég erőm az igazságért küzdeni...”.

A díjátadón a Plaza de Mayo-i szervezet nevében Félix Houphouet-Boigny elmondta, hogy „ez a díj rendkívüli örömmel tölt el minket, és erőt ad nekünk az igazságért folytatott további küzdelemhez„.

Sándor Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »