Egy egész falu készül öngyilkosságra

Egy kis indiai faluban, Jharkhand állam Palamu kerületében több mint 150 földműves nyújtott be petíciót a hatóságoknak, engedélyt kérve saját életük kioltására – számolt be a New Delhi Television. Elkeseredett döntésük közvetlen oka, hogy a folyamatos esőzések következtében termésük döntő többsége tönkrement, megélhetési lehetőség nélkül hagyva a települést. Palamu India egyik legszárazabb részén fekszik, az elmúlt két évben is súlyos aszály sújtotta. 1976 óta tervbe van véve egy gát megépítése, mely a falusiak és a kormány szerint is megoldaná az árvízzel és a szárazsággal kapcsolatos problémákat, melynek kivitelezése azonban máig sem kezdődött meg.

Évente egyre több indiai földműves lesz öngyilkos az adósságok és a rossz földművelési viszonyok okozta embertelen életkörülmények miatt. A jelenlegi adatok szerint minden 30 percben egy indiai farmer hal meg. Az indiai Nemzeti Bűnügyi Nyilvántartási Iroda legfrissebb adatai alapján több mint 17.000 földműves oltotta ki életét 2009-ben. Az ezt megelőző 12 évben összesen 216500 ilyen jellegű halálesetet történt – írja a CNN-IBN.

Az Independent-nek nyilatkozott indiai természettudósok szerint a problémák 1997-ben kezdődtek, amikor a kormány beszüntette a gyapotra adott állami támogatást, valamint a Monsanto multinacionális biotechnikai vállalat genetikailag módosított gyapotját kezdték alkalmazni. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a nem megfelelő kormányzati intézkedések hatására folyamatosan növekszik a városi és vidéki területek közötti életszínvonalbeli különbség.

Konrád-Tevely Nikolett

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »