Igazi nagyágyú érkezik a szomszédba

Tim Geithner amerikai pénzügyminiszter ma Lengyelországba látogat. A vizit célja nem nyaralás, hiszen az EU pénzügyminisztereinek találkozójára érkezik a prominens személy. Piaci spekulációk szerint a mai megbeszélésen kerülhet pecsét arra a javaslatra, ami az európai EFSF mentőalap kiterjesztését szolgálná. A jelenleg 440 milliárd eurós keretösszeg az EKB implicit garanciájával többszörösére növekedne, pont úgy, mint ahogy 2008 folyamán a FED és az amerikai állam TALF programja.

Véleményünk szerint azonban ez is csak rövid távon hozna fellendülést a tőzsdékre, hiszen ezzel megint csak fájdalomcsillapítót kapnának az európai országok. A tét nem kicsi, hiszen egyre fogy a türelem befektetői részről a görögök vagy más országok kapcsán, mivel továbbra sem álltak elő hihető jövőképpel. Amíg ezek az országok nem lépnek, addig érdemi javulás nem várható a befektetői hangulatban.

A megbeszélésről a nap folyamán számtalan szalagcím várható, az első hivatalos beszédet dél körül tartja Ollie Rehn pénzügyi biztos.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »