Miss Universe 2011: afrikai lány a legszebb

Szeptember 12-én véget ért az immár 60. alkalommal megrendezett Miss Universe szépségverseny. A rendezvénysorozatnak idén a brazíliai Sao Paulo adott otthont. A végeredmény hatalmas meglepetést okozott, Ximena Navarrete az angolai Leila Lopesnek adta át a koronát. 

Az eredmény a verseny kimenetelének két jellemző sztereotípiáját is lerombolta. Először is, évek óta nem fordult elő, hogy ne valamely latin-amerikai versenyző végezzen az első helyen, másodszor pedig nagy meglepetésre idén afrikai lány fejére került a Miss Universe korona. További meglepődést okozott, hogy idén csupán három latin szépség képviseltette magát a legjobb tíz között, illetve, hogy a venezuelai Vanessa Goncalvez, aki a verseny előtt még hatalmas népszerűségnek örvendett, nem volt közöttük. 

Miss Angola tökéletes mosolyával és királyi eleganciájával varázsolta el a zsűri tagjait. Elragadó személyiségét a zsűri kérdésének megválaszolása során ismerhette meg a nagyérdemű. A zsűri elsősorban arra volt kíváncsi, elégedett-e a külső adottságaival. Leila Lopez határozott igennel felelt, ugyanakkor a belső szépség, ami benne lakozik, még nagyobb örömmel tölti el, azt is kiemelte, hogy felsőfokú tanulmányaira – melyet szüleinek köszönhet – még ennél is büszkébb.

A királynő első udvarhölgyének az ukrán Olesia Stefankot-, másodiknak a vendéglátó ország, Brazílai jelöltjét választották, Priscila Machadot. Azonban nem szabad megfeledkezni a tavalyi királynőről sem, hiszen Ximena Navarrete ígéretet tett, hogy tovább folytatja munkáját a humanitárius szervezeteknél.

Vandlik Mária

Felkapott hírek

Friss hírek

DAX elemzés: fontos ellenállást tesztel az index

Ma délelőtt 11 órakor tették közzé a ZEW Intézet áprilisi hangulatindexét, ami csalódást okozott. A DAX jelenleg a múlt heti korrekció 61,8%-os visszatérési szintjét teszteli 15.270 pontnál, és ez a zóna alkotja a rövidtávú emelkedő háromszög felső határát is.

Read More »