Készül a vajdasági magyar médiastratégia

Készül a középtávú, 2011-2016 közötti időszakra szóló vajdasági magyar médiastratégia. A szakmai vitára bocsátott tervezet céljai között szerepel a Vajdaság egész területén fogható, 24 órás közszolgálati feladatokat ellátó rádió- és televízióadás elindítása is.

A közvitára bocsátott vajdasági magyar médiastratégia véglegesítéséről néhány héten belül szakmai konferenciát tartanak – mondta el a tervezetről Simon Zita, a vajdasági magyarság kulturális önkormányzati jogait gyakorló Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tájékoztatási ügyekkel foglalkozó tanácsosa. A 2016-ig fejlesztési terveket megfogalmazó dokumentumot a szakmai véglegesítést követően, várhatóan október közepén nyújtják be elfogadásra az MNT-hez.

„A vajdasági magyar médiarendszert kerek egésszé kell alakítanunk, hogy életképes, működőképes, a délvidéki magyar közösség elvárásainak megfelelő legyen és a közösség megmaradását szolgálja” – mondta Simon Zita a dokumentumról, amely részletesen elemzi a vajdasági magyar média mostani állapotát is.

„Miközben gazdag, több évtizedes hagyományokkal rendelkezik a vajdasági magyar írott és elektronikus sajtó, jelenleg a pénztelenség, a kilátástalanság jellemző rá, hiány van a jól képzett újságírókból és szakemberekből” – tette hozzá.

A dokumentum megállapítja, hogy a délvidéki írott és online sajtótermékek, rádiók, televíziók önállóan nem tudnak fennmaradni, szerbiai és magyarországi támogatás nélkül, miközben a vajdasági magyar média korszerűsítése elengedhetetlenül fontos feladat.

Simon Zita a dokumentumról elmondta, hogy stratégiai cél a nyomtatott sajtótermékek népszerűségének és példányszámának növelése a szakmai színvonal emelésével. Emellett az elsődleges feladatok között szerepel az is, hogy a Vajdaság egész területén fogható, a nap 24 órájában műsort sugárzó, közszolgálati rádió és televízió jöjjön létre a délvidéki magyarság minél teljesebb tájékoztatása érdekében.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »