Szabadon engedték Al-Amin Kimathi emberi jogi aktivistát

Megkezdődött a 2010. július 10-i kampalai merénylettel összefüggésbe hozható személyek tárgyalása az ugandai fővárosban. Az első tárgyalás a nemzetközi emberi jogi szervezetek várakozásainak megfelelően alakult, ugyanis szabadon engedték Al-Amin Kimathi kenyai emberi jogi aktivistát. Kimathit és további négy társát felmentették, így szabadon távozhattak az ugandai kormány által különös biztonsági kockázatúnak minősített tárgyalásról. A többi, összesen tizennégy gyanúsítottal szemben pedig hivatalosan is vádat emeltek, velük kapcsolatban folytatódik a tárgyalás.

Kimathit 2010 szeptemberében tartóztatták le, mert felszólalt az ellen, hogy Kenya a hivatalos kiadatási eljárásokat mellőzve adta ki Ugandának azokat a személyeket, akik összefüggésbe hozhatók a merénylettel. Ezen kívül a kenyai emberi jogi aktivistának semmi köze nem volt a robbantásokhoz, ezért sok nemzetközi szervezet, többek között az Amnesty International és a Human Rights Watch is élesen bírálta Ugandát.

2010. július 14-én Kampalában öngyilkos merénylők robbantottak két étteremben, miközben az emberek a labdarúgó világbajnokság döntőjét nézték. A merényletért az al-Shabab vállalta a felelősséget, amelyre azért került sor, mert Uganda békefenntartó csapatokkal segítette az Afrikai Unió szomáliai programját.

Lukács Ádám Zsolt

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »