Aktivisták a WikiLeaks szlovák változatát tervezik

A magát Megtorlás Mozgalomnak nevező aktivistacsoport új projektet indított el „November 17. hadművelet” néven. A WikiLeaks szlovák változatát akarják létrehozni.

A mozgalom weboldalára várja a a politikusok, köztisztviselők, valamint befolyásos cégek vezetőinek 1989 novembere után elkövetett jogszerűtlen tevékenységeiről szóló anyagokat. A WikiLeaks szlovák változatához mindenki hozzájárulhat, aki hozzáfér ilyen dokumentumokhoz, információkhoz és bizonyítékokhoz. Mindezt teljesen névtelenül teheti meg.

„Az összes információt a mozgalom internetes oldalán hozzuk nyilvánosságra, ezen felül jogi lépéseket teszünk az elkövetők elfogása és felelősségre vonása érdekében” – állítja a mozgalom. A projekt szerintük rá fog ijeszteni azokra a közszereplőkre, akik tetteikkel elárulták az ország lakosait, vagy az 1989-es bársonyos forradalom üzenetét.

A névtelen aktivisták már korábban is rászolgáltak a média figyelmére, ez a csoport volt az, mely lánccal zárta le a parlament ajtaját. Elmondásuk szerint együttműködnek az Anonymus nemzetközi hackercsoporttal, valamint több emberjogi szervezettel Szlovákiában és külföldön.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »