Valódi és tartós biztonságot akar Mexikó

Felipe Calderón mexikói elnök eddigi politikájában mindig is kiemelt figyelmet kapott a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a makrogazdasági stabilitás és az emberi jogok védelme. Ám mindeközben az ország az egyik legvéresebb időszakát éli a bűnszervezeteknek köszönhetően – olyan esetek borzolják a közhangulatot napi szinten, mint például az egyik legvérszomjasabb kartell, a Los Zetas tagjainak előző heti támadása az észak-mexikói Monterrey város egyik kaszinója ellen, amelynek 52 áldozata volt.

„A mexikói nép egy törvényes és szabad államért harcol. Bármilyen nehéznek is tűnik ez a harc, le fogjuk győzni a bűnözőket. Együtt erősebbek vagyunk, és elhozhatjuk a békét és igazságot Mexikónak” – hangsúlyozta Calderón elnök az Antropológiai Múzeum előterében tartott beszédében.

Felipe Calderón – aki elnökségének utolsó szakaszába érkezett -, a szeptember 2-án megtartott kongresszusi küldöttgyűlésen elhangzott beszédében hangsúlyozta, az nem jelenthet megoldást, ha kétségbe vonják a drogkereskedők elleni akciókba bevont több ezer katona és rendőr jelenlétének indokoltságát. Az öt éve indított radikális drogellenes küzdelem keretében amellett, hogy megkezdték a rendőrségen belüli korrupció feltárását, az elnök bevetette a harcba a megemelt fizetésű hadsereg katonáit is, ez azonban a jelentős sikerek ellenére tovább gerjesztette az erőszakhullámot, és a vezetőiktől megfosztott drogkartelleken belül is megindult a küzdelem a hatalomért.

Az egyetlen módja végérvényesen végezni ezzel a rákkal, ha kitartunk a stratégia mellett” – hangzott el az elnöktől.

A stratégia módszereit azonban nemcsak Calderón vetélytársai, hanem civil szervezetek is egyre inkább kritizálják, főként az állampolgárok elleni támadások számának növekedése miatt (2006 vége óta 42 ezer áldozatot szedtek a drogháborúval kapcsolatos események).

A tiltakozások, békemenetek, tüntetések mellett az emberek általános hangulatán olyan kezdeményezésekkel is próbálnak javítani Ciudad Juarez városában például, ahol egy magyar származású civilmédia-kutató ötlete nyomán egy honlapon gyűjtik össze a városban történt jócselekedeteket, kezdve egy idős högy átkísérésétől a zebrán az elveszett tárgyak megtalálásán át. Ez csak egy kísérlet, amellyel ellensúlyozni próbálják a rettegésben élő lakosságra zúduló erőszakos bűncselekmények okozta hatásokat. Erre szükség is van, tekintve, hogy egyes statisztikai kutatások szerint a megkérdezett mexikóiak 70 százaléka gondolja úgy, romlott a közbiztonság a tavalyi évhez képest.

Az e hónapban Mexikó állam kormányzói székéből leköszönő, az ellenzéki Intézményes Forradalmi Párt (PRI) képviselője, Enrique Pena Nieto véleménye szerint több forrást kell biztosítani a költségvetésből a kartellek elleni küzdelemhez, valamint meg kell erősíteni a szövetségi erők ellenőrzését az Egyesült Államokba vezető, jövedelmező kábítószer-kereskedelmi útvonalakon.

„Végül a legfontosabb a koordináció, meghatározni a célokat és a főbb pénzügyi ráfordításokat, például a közbiztonság kérdésében” – nyilatkozta Nieto a riportereknek a miniszterelnök üzenete után.

Leszámolás Monterrey-ben:

Calderón, miután beszéde során egyperces néma csendben kérte, hogy emlékezzenek meg a fegyveres harcban elhunyt áldozatokra, kiemelte, ha nem szállnának szembe a bűnbandákkal, azok „irányítanák a döntéshozatalt, a források elosztását és a társadalmat az országban”.

„Ha semmit sem tennénk, egy nyugodt utópisztikus világban, amelyről egyesek álmodoznak, az ország teljesen a kartellek fennhatósága alá kerülne, a bűn elárasztana mindent, míg az állami intézmények elvesztenék a jelentőségüket és a kartellek vennék át a szerepüket” – mondta.

Mexikóban már csak egy hónap és hivatalosan is elkezdődik a választási procedúra, amely 2012. július 1-én zárul, amikor is a szép számú jelöltek közül kiválasztásra kerül az új mexikói elnök. A választójogi törvények értelmében Calderón már nem indulhat újra a székért, ám pártja csökkenő népszerűsége is azt mutatja, hogy a következő elnököt az ellenzéki szociáldemokrata párt, a PRI fogja adni Enrique Pena Nieto személyében. Ezt támasztják alá egyes közvéleménykutatások, mely szerint a mexikóiak többsége (34 százalék) látná szívesen Nieto-t, mint az ország következő elnökét.

Szita Zsuzsanna

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »