Sztrájkolnak a tanárok Kenyában

A kenyai iskolarendszer teljesen megbénult a mintegy 200 ezer pedagógus sztrájkja miatt.

Kedd óta mintegy 200 ezer általános és középiskolai tanár sztrájkol Kenyában, ahol emiatt szinte teljesen megbénult az oktatási rendszer. A kelet-afrikai országban is most ért véget a nyári vakáció, így nagyjából 10 millió diák nem tudta megkezdeni a tanévet tanáraik megmozdulása miatt. Wilson Sossion, a Kenyai Tanárok Nemzeti Szövetségének (Kenya National Union Of Teachers) elnöke elmondta, hogy mindaddig folytatják a sztrájkot, amíg nem teljesítik követeléseiket.

A kenyai tanárok azt szeretnék elérni, hogy a kormány emelje meg a pedagógusok számát. Jelen pillanatban egy tanárra ötven diák jut Kenyában, míg az általánosan elfogadott arány egy a harmincöthöz, ami azt jelenti, hogy még 28 ezer új pedagógusra lenne szükség.  Soisson emlékeztette a kormányzatot arra, hogy amióta Mwai Kibaki elnök ingyenessé tette az alap-, és középfokú oktatást, a diákok száma nagyon megnőtt, kollégái pedig már nem tudják hatékonyan ellátni munkájukat.

Bár Uhuru Kenyatta pénzügyminiszter kijelentette, hogy nincsenek meg a költségvetési források az új tanárok alkalmazásához, a helyzet lassan megoldódni látszik, ugyanis folyamatosan zajlik az egyeztetés a felek között. Több parlamenti képviselő is a tanárok mellé állt és elfogadhatatlannak tartja, hogy már napok óta nincs tanítás az országban.

Lukács Ádám Zsolt

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »