Vajdasági becsengetés

Egy éve a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) még rögtönzött szeptember elseje közeledtével – akkor még csak két hónap telt el megalakulásuk óta –, de a tavaly októberben hozott oktatásfejlesztési stratégiának köszönhetően, már pontosan meg voltak határozva azok az intézkedések, amelyek mentén az idei iskolaév vonatkozásában jobb helyzetben kezdhették meg a munkájukat. Igen ám, de az oktatási minisztérium beleszólt, a magyar diákok meg csak fogynak.

Több mint egy évvel a Magyar Nemzeti Tanács megalakulása óta, az oktatás stratégia az egyik legmeghatározóbb program minden közül, ebben a legaktívabb az MNT. Az iskola évkezdés közeledtével meg voltak határozva azok a programok, amelyek azt voltak hivatottak elősegíteni, hogy a magyar oktatás ügye jobb helyzetben induljon el idén szeptember 1-jén, mint egy évvel ez előtt.

Ebből a stratégiából eddig sok mindent sikerült megvalósítaniuk, ami közvetlenül is érintette az idei iskolakezdést. Az iskolabusz-programmal és az iskolakezdési támogatással, a tanszercsomaggal, mind-mind ahhoz járultak hozzá, hogy csökkentsék azoknak a magyar gyerekeknek a számát, akik szerb osztályba iratkoznak, ez által erősítve annak esélyét és lehetőségét, hogy megmaradnak a magyar iskolák és a magyar tagozatok.

Augusztus végén mégis nagy viharfelhők keletkeztek Nyugat-Bácska felett, hiszen az iskolakezdés előtt egy nappal az oktatási minisztérium több településen osztály-összevonásra utasító felszólítást küldött az iskoláknak. Az MNT természetesen nyomban reagált, és egyhangúan elfogadtak egy záradékot ülésükön, amelyben elfogadhatatlannak tartanak minden összevonást, így a tanévkezdés előtt, amely ötös létszámnál nagyobb tagozatokat vonna össze.  

Korhecz Tamás kijelentette, minden törvényes eszközzel harcoltak és harcolnak a kis létszámú magyar tagozatok összevonása és megszüntetése ellen. „A minisztérium 15-ös létszámot vett alapul, szerintük az a racionalitás mértéke. Ez nem csak pedagógiai és emberi szempontból elfogadhatatlan. Nem csak a pedagógusok és az iskolák szemszögéből elfogadhatatlan, hanem jogilag is. A tartományi hatóságokkal karöltve folytatott erőfeszítéseknek köszönhetően, úgy tűnik, hogy egyetlen 5-ös létszámnál nagyobb tagozatot sem szüntetnek meg a Vajdaságban” – írta szeptember 6-i állásfoglalásában az MNT elnöke, egyben a lemondását kezdeményező közleményre is reagálva. Most úgy néz ki, hogy az ötven tagozat összevonására vonatkozó tervből legalább hetven százalékban kivédhetik a támadásokat.

Mindössze 1950 elsős diák a magyar tagozatokon

Mintegy 920 ezer diák számára szeptember 1-jén megkezdődött a tanítás. Közülük 76 ezer kisdiák először ült be az iskolapadba. A magyar első osztályosok 1950-en vannak.

Az MNT aktivistái, az oktatási stratégia keretein belül, a terepet járták az elmúlt hónapokban és megpróbáltak rámutatni annak előnyeire, hogy miért jó, ha a szülők/gyerekek magyar iskolát választják anyagi és szellemi értelemben. Azt érték el, hogy a lehangoló demográfiai mutatók ellenére a szórványban, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a tagozatok, idén több magyar gyerek indult első magyar osztályba. Bár a magyar szülők húsz százaléka jelenleg még mindig úgy dönt, hogy nem magyarul taníttatja gyermekét.

Magyar Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »