Hasznot húzna az USA az Arab Tavaszból

Steven A. Cook, az amerikai Külügyi Kapcsolatok Tanácsának Közel-Keletért felelős főmunkatársa szeptember 1-jén tartott videokonferenciát az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén. Előadásában vázolta az USA és a Közel-Kelet országai közötti viszony lehetséges változásait az arab forradalmak hatására. Összefoglalónkban az előadás leglényegesebb kérdéseit igyekszünk kihangsúlyozni.

Az első tárgyalt probléma a lezajlott események forradalmi léte volt. Már több oldalról felmerült a kérdés, miszerint a legtöbb esetben szimplán egy rezsimváltásnak lehetünk szemtanúi, nem demokratikus folyamatok elindulásának. Az emberek fel szeretnék szabadítani magukat, azonban ez egyáltalán nem biztos, hogy sikerülni is fog.

Cook a Közel-Kelet országait három csoportba tagolta. Eszerint az első csoportot Egyiptom, Líbia és Tunézia alkotják. Ezekben az országokban legerősebb a küzdelem az emberek részéről a forradalom sikerre viteléért. Kérdéses azonban, hogy mit tartogat a jövő ezeknek az országoknak a forradalom győzelme után. A második csoportba Jordánia, Marokkó, Omán, Algéria és a kisebb Öböl-államok tartoznak. Az ezeket az államokat irányító autoritások igyekeznek megelőzni a felkeléseket politikai nyitás vagy gazdasági reform segítségével. Ha ezek kudarcot vallanak, a fegyveres erőket is alkalmazzák, azonban nem annyira brutálisan, mint teszik azt a harmadik csoportba tartozó országok. A harmadik kategóriát Bahrein, Szíria, Jemen és Szaúd-Arábia alkotják. Szaúd-Arábia is pénzügyi reformokhoz nyúlt a forradalom megelőzéséért, illetve rendelkezik akkora erővel, hogy lenyugtassa a körülötte lévő országokat.

Az Egyesült Államok 1991-ben vált meghatározó hatalommá a térségben, ennek fenntartásában pedig Egyiptom, Szaúd-Arábia és a kisebb Öböl-országok voltak segítségére. Az USA stratégiai célja az energiahordozók szabad áramlásának biztosítása, Izrael biztonságának garantálása, és az erőegyensúly fenntartása a régióban. Az egyiptomi forradalom győzelmével azonban veszélybe kerülhet Izrael biztonsága. Ha demokrácia van a térség országaiban, az veszélyesebb Izraelre nézve, mint ha diktátorok uralkodnának. Egy erőskezű vezetőt különböző módszerekkel le tudnak szerelni, azonban ha a polgárok véleménye és akarata is meghatározóvá válik a bel- és külügyek formálásában, az fenyegetést jelenthet a zsidó állam számára. Egyiptom pedig jelenleg pont azon dolgozik, hogy egy demokratikus rendszert állítson fel. Egy későbbi kérdésre válaszolva Cook újra kiemelte, hogy jelenleg Egyiptom a legveszélyesebb Izrael biztonságára nézve. Hozzátette, hogy attól nem kell tartani, hogy a jelenlegi megosztottságot Izrael Palesztina ellen használná fel, hiszen a zsidó állam tart a demokratikus átrendeződéstől és az iszlamisták hatalomra kerülésétől. Izrael mellett Szaúd-Arábia a másik állam, melynek nem érdeke a környező országok demokráciává alakulása, mert az a király legitimációját is veszélybe sodorhatja.

Az Államok szövetségesei közül Egyiptom a rezsim leváltása miatt kiesett, Szaúd-Arábia meggyengült, valamint nézeteltérések vannak vele, hiszen míg Amerika a demokratikus folyamatok támogatása mellett foglalt állást, Szaúd-Arábiának nem érdeke a változás. Ebben a megváltozott helyzetben kérdés, hogy milyen váltás fog bekövetkezni az USA közel-keleti szövetségi rendszerében. Erre a helyzetre különösen igaz a mondás, miszerint ha egy ajtó bezárul, egy ablak kinyílik, hiszen szövetségeseinek bukása lehetőséget is hordozhat magában. Például egy erős, demokratikus Egyiptommal való együttműködés többet érhet egy gyenge diktatúra támogatásánál.

Az USA számára nagy lehetőség rejlik még a meggyengült Aszad család által irányított Szíriában is. A család bukásával megszűnhet a jó kapcsolat Szíria és Irán között, ezzel izolálódna a perzsa ország a térségben. Irán kapcsolata nagyrészt a kisebbséghez tartozó alavita Aszad családnak köszönhető, az alaviták ugyanis nagyrészt Irántól nyerik legitimitásukat, a konzervatív muszlimok nem nagyon ismerik el őket. Ha Irán kiesik a képből, Szíriában az USA is felléphet mint potenciális szövetséges.

Több kérdés is elhangzott arra vonatkozóan, hogy mi fog történni akkor, ha iszlamisták kerülnek hatalomra a forradalmak után, valamint hogy erre az esetre kellően felkészült-e az USA. Amerika szerint már nem az a kérdés, hogy hatalomra kerülnek-e, hanem az, hogy mekkora hatalommal fognak rendelkezni, és ezt hogyan fogják felhasználni. Ha olyan párttá alakulnak, mint Törökországban, az nem rossz, hiszen akkor a korábbi ideológiai alap nélküli rezsimekkel ellentétben az iszlám alapjaira tudnák helyezni a rendszert. Cook azonban kihangsúlyozta, hogy semmit sem látnak előre, mint ahogy Mubarak bukását sem tudták megjósolni.

Érkezett egy kérdés az USA riválisaira vonatkozóan, vagyis hogy ki akarhat még hasznot húzni a Közel-Keleten. Indiát és Oroszországot első körben kizárták, Kínát egyelőre csak gazdasági és kereskedelmi érdekek mozgatják, így Amerika mellett egyedül Törökország próbál domináns szerephez jutni a térségben. Cook szerint azonban az ország nem fog akkora befolyással bírni, mint szeretné.