Románia: ismét napirenden a régiósítás

Bár a koalíciós alakulatok között nincs egyetértés, az ország területi-adminisztratív újraosztásának kérdésében Emil Boc kormányfő tegnap reményét fejezte ki, hogy a következő időszakban sikerül közelíteni az álláspontokat. A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) elnöki tisztségét is betöltő Boc elmondta, alakulata kész elfogadni a 10 megyés változatot is.

„Nem ragadunk le a nyolc megyés változatnál, nyitottak vagyunk a tíz régióra való felosztásra is” – fogalmazott Emil Boc. Hozzátette: az RMDSZ-nek „a magyar kisebbség sajátosságai” miatt vannak fenntartásai a területi-adminisztratív felosztással kapcsolatban, de a szövetség vezetőinek is meg kell érteniük, hogy az újramegyésítés Románia érdekét szolgálja és nem helyes a tisztségüket féltő megyei tanácselnökök miatt megakadályozni a projektet.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »