Radičová beperelte Ficót

Iveta Radičová szlovák miniszterelnök személyiségi jogainak védelmében pert indított elődje és a legnagyobb ellenzéki párt elnöke, Robert Fico ellen – jelentette be egy közleményben a kormányhivatal.

Radičová a közlemény szerint azt követeli, hogy a Smer vezetője kérjen tőle bocsánatot „valótlan és sértő állításaiért” amelyet a főügyészválasztás kapcsán fogalmazott meg az ellenzéki politikus.

Robert Fico Jozef Čentéš jelölése miatt kritizálta a kormányfőt. A miniszterelnöki hivatal egyben a cserpataki (Osrblie) biatlon-Eb körüli korrupciós botránnyal kapcsolatban elhangzott kijelentések miatt is bocsánatkérést követel Ficótól.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »