Új fővárost kap az ifjabb Szudán

Az információs miniszter, Barnaba Marial Benjamin szerint a jelenlegi fővárossal, Jubával több gond is adódik. Először is túlságosan délen fekszik. Másodszor a Jubát övező területek elsősorban állattenyésztésre használt földek, ott építkezni nem lehet. Valamint maga a város is eléggé rozoga, nem igazi központ: a hepehupás, saras utcákat csak néhol sikerült tarmakburkolattal ellátni, és a napenergiával működő közvilágítás sem emelt sokat a város színvonalán.

A fő probléma a költözéssel csupán annyi, hogy Dél-Szudán infrastrukturális állapota nem megfelelő egy ilyen hatalmas projekthez. Egyelőre a műveletek árát megbecsülni se merték. De mivel egyelőre az egész országot sújtó infrastrukturális problémát sem sikerült kezelni, így a becslések szerint 5-8 év múlva esedékes költözés alapfeltételei sem adottak, aminek köszönhetően a várható végösszeg tényleg megbecsülhetetlennek látszik.

Máris megjelentek az első értetlenkedők: Sampson Wassara, a Jubai Egyetem egyik professzora azt nehezményezi, hogy a júliusban hivatalosan is függetlenné vált országban sokkal sürgetőbb problémák is vannak, mint a főváros helye. A kevesebb, mint 100 kilométernyi burkolt úttal rendelkező országban már az is kihívás, hogy egyik városból a másikba jusson az ember: az országon átfolyó Fehér-Nílus egy jelentős szakaszon elmocsarasodott, így az ország közepén egy hatalmas láp terül el.

A terv több kérdést is felvet. Például hogy van-e összefüggés aközött, hogy az országban még mindig jelen van az etnikumok közötti erőszak (csak egy eset: augusztusban egy rajtaütésen 600 embert mészároltak le nemzetiségi indíttatásból), és aközött, hogy a függetlenségi mozgalom leghűségesebb támogatói a Ramcielt is benépesítő dinkák voltak. Ehhez kapcsolódik, hogy az új főváros új nevet is kapna: John Garangról neveznék el, a dél-szudáni függetlenségi harc atyjáról, aki 2005-ben hunyt el helikopterbalesetben – Garang nem mellékesen dinka nemzetiségű volt és ő maga is ezt a várost kívánta az ország központjának.

Az északabbra költözés bejelentésével egyidőben az északi szomszédos állam déli részein ismét erőszakos események kezdődtek, melyek hosszútávú tétje nem mellesleg az, hogy a még Szudánhoz tartozó Kék-Nílus és Dél-Kordofán tagállam marad-e a Szudáni Köztársaság része, vagy betagozódik Dél-Szudánba.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »