„Az őslakosok elmenekültek a párbeszéd elől!”

Az őslakosok tovább folytatják menetelésüket Amazónia és La Paz között, miután az Evo Morales elnökkel tervezett tárgyalási kísérlet kudarcot vallott. A demonstráció oka, hogy az őslakosok nem értenek egyet az építendő országút tervével, az ugyanis egy védett nemzeti parkon haladna keresztül. A Brazília által finanszírozott út Morales szerint az integrációt szolgálja, az őslakosok azonban egyéb –az elnökhöz közeli- gazdasági érdekeket sejtenek a háttérben.

A menetelés augusztus 15-én vette kezdetét, az őslakosok képviselői 110 kilométer megtétele után négy napos „pihenőt” tartottak annak reményében, hogy az említett tárgyalás létrejöhet. A dialógus érdekében Morales tíz minisztert -kormánya felét- küldte a településre, ahol az őslakosok tartózkodtak, azok azonban idő előtt távoztak és folytatták az 500 kilométeres menetet a fővárosba.

A felek most egymásra mutogatnak. A kormányoldal szerint világossá vált, hogy az őslakosok valójában nem akarnak párbeszédet, ezért bújtak ki a találkozó alól. Az őslakosok képviselője azzal védekezett, hogy senki nem garantálta, hogy a miniszterek valóban elmennek a tárgyalásra.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »