Dollármilliárdok annak, aki elkapta Che Guevarát!

A kubai kommunista párt hivatalos lapja, a Granma szerint az USA “nem elég, hogy terroristákat bújtat, még kárpótolja is azokat”. A vád apropója egy miami bíróság ítélete, melyben 2,8 milliárd (!) dollár kártérítésre ítélte a kubai államot.

A felperes, Gustavo Villoldo (72) 1959-ben hagyta el a szigetet és a vád szerint üldözés, erkölcsi sérelmek és kínzás miatt perelte be Fidel és Raúl Castrót, a kubai államot, a kubai belügyminisztériumot és a kubai hadsereget. A most megítélt sérelemdíj –nem meglepő módon- az eddig legnagyobb, amit Kubára kiróttak.

Villoldo korábban a CIA-nek dolgozott és számos Che Guevara elleni küldetésben vett részt. A “Che” elfogásában és végül megölésében is részt vevő Villoldo büszkén hangoztatja, hogy ő kapta el Boliviában Guevarát, mi több, ő felelt a comandante titkos temetéséért is 1967 októberében. 

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »