Öt éve támadták meg Malina Hedviget

Éppen öt évvel ezelőtt történt, hogy Malina Hedvig, az akkor nyitrai hallgató véres, feldagadt arccal ment be az egyetemre, azt állítva, hogy megverték. Ő azóta már könyvet is írt az esetről, a Legfőbb Ügyészség viszont azóta sem bírta lezárni.

Öt év múltán sem zárták le Malina Hedvig ügyét, ellenben büntető eljárás folyik ellene hamis tanúzás vádjával. 2006. augusztus 25-én vizsgára menet rasszista indítékból támadhatták meg Nyitrán egy parkban, amiről tanúskodik a blúzára írt felirat is: Maďari za Dunaj (Magyarokat a Duna túloldalára).

Akkoriban lépett kormányra a Robert Fico vezette koalíció, melynek tagja volt az SNS is, Malina Hedvig ügye pedig komoly politikai témává vált. Úgy nézett ki, sikerül elfogni a neofasiszta tetteseket, ám Ján Packa akkori országos rendőrkapitány és Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter más következtetésre jutottak, mégpedig hogy a lány kitalálta az egészet.

Roman Kvasnica, a lány ügyvédje közölte, két éve semmilyen vizsgálati tevékenység nem folyt az ügyben, holott erre többször is kérték az ügyészséget. Augusztusban kellett volna kihallgatniuk Peter Labašt, a Komenský Egyetem Orvosi Karának dékánját, a ki a szakértői jelentést írta Malina Hedvigről, ám ezt nem tették meg, azzal érvelve, hogy államvizsgái vannak. Labaš két évvel az eset után nyújtotta be szakértői véleményét, ennek ügyében kellene őt kihallgatni. Azt állítja benne, hogy Malina Hedviget nem verték meg, és hogy vérszegénység is okozhatta a foltokat az arcán. Korábbi jelentésében azt állította, hogy a lány megharapta a száját. Szakértői véleményét több orvos is kétségbe vonta.

Az ügyet Jaroslav Kozolka ügyész vizsgálja, ám a legfőbb ügyész helyetteseként annak kimenetelére továbbra is befolyása lehet Dobroslav Trnka korábbi főügyésznek. A kormányváltást követően több politikus is állást foglalt Malina Hedvig ügye mellett. Iveta Radičová kormányfő szerint épp az ilyen esetek miatt kell változást kieszközölni a Legfőbb Ügyészség élén.

Paraméter.sk

Friss hírek