Gül Hegyi-Karabahról tárgyal majd Jaroszlavlban

A szeptember 7-8-án zajló Jaroszlavli Világpolitikai Fórum alkalmából Abdul Gül török államfő Oroszországba látogat, ahol Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel a hegyi-karabahi problémáról fognak tárgyalni. Az azerbajdzsáni sajtó értesülései szerint várhatóan napirenden lesz az iráni atomprogram, az afganisztáni és iraki helyzet, valamint az arab tavasz utóhatásai a két vezető közötti megbeszélésen.

Az idén már harmadszorrra megrendezendő, Medvegyev védnöksége alatt álló fórumot a „A modern állam a társadalmi sokszínűség” témájának szentelték, amelyen a török államfőn kívűl részt vesz majd a német kancellár, Angela Merkel, és a volt lett elnök, Valdisz Zatlersz.

Az Azerbajdzsán területének közel 20 százalékát kitevő Hegyi-Karabah és a környező hét kerület jelenleg is örmény megszállás alatt áll. 1994 májusában a felek tűzszünetet kötöttek, és azóta az EBESZ minszki csoportjának keretén belül folynak az eddig sikertelen megegyezésről szóló tárgyalások Oroszország, Franciaország és az USA társelnöklésével.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »