Moszkva a saját szemével akarja látni a szíriai helyzetet

Egy politikusokból, vallási és közösségi vezetőkből álló delegáció indult útnak szombaton Damaszkuszba, Szíria fővárosába – számolt be a RIA Novoszyi hírügynökség. Aszlambek Aszlahanov, a küldöttség egyik tagja elmondta, hogy találkozni fognak Bassar Asszád elnökkel és az ellenzék képviselőivel is, hogy objektíven mérhessék fel a régióban zajló folyamatokat.

„Mi őszintén szeretnénk tudni, hogy mi történik Szíriában, mivel a külföldi források nagyon ellentmondásos információkat közölnek – egyesek azt mondják, hogy a hatalom terroristákat támogat, mások, hogy a békés lakosságot irtja” – fogalmazott Aszlahanov. Hozzátette, hogy az út tényfeltárásait átadják az orosz vezetésnek, és egy sajtótájékoztató keretében közzé is teszik azokat.

Szíriában március közepén kezdődtek a kormányellenes tüntetések az ország déli részén Deraa városában, és hamar átterjedtek más területekre is. Szíriai jogvédők szerint mostanáig eléri a 2000-et a rendőrség és hadsereg által az összeütközések során megölt tüntetők száma. A biztonsági erők áldozatainak száma megközelíti az 500-at, amiért a vezetés a „felfegyverzett terrorista elemek” tevékenységét teszi felelőssé.

Tóth I. Dávid

Friss hírek