Kína továbbra is bízik a dollárban, jobb híján

Az S&P leminősítése ellenére továbbra is az amerikai kincstári értékpapír piac a legbiztonságosabb a hatalmas kínai valutatartalék számára, nyilatkozta kedden Guo Shuqing a China Construction Bank elnöke. „Az amerikai kincstári értékpapírokkal jár ugyan némi kockázat, de amikor a globális gazdaság volatilis és az eurozóna súlyos nehézségekkel küzd, biztonság és hozam szempontjából az amerikai állampapírok még mindig a legjobb választásnak számítanak” mondta Guo, aki korábban a Kínai Valutaügyi Államigazgatás (SAFE) elnöke volt. A továbbiakban azt is elmondta, hogy Kína ugyan vásárolhat újfajta értékpapírokat, de a diverzifikáció mértéke mindenképpen elenyésző a kínai valutatartalék 3,2 billió dolláros összértékéhez képest. A Kínai Népi Bank és a SAFE nem adott ki hivatalos nyilatkozatot az S&P leminősítése után.

Guo véleménye nem feltétlenül egyezik meg teljes mértékben a politikai döntéshozókéval, mindenesetre a szakértők és tanácsadók többsége szerint Kína nem fogja tömegesen eladni az amerikai kincstárjegyeket, ami megrázná a globális pénzügyi piacot és padlóra küldené a dollárt. Kínai hivatalos tisztségviselők már régóta beszélnek a diverzifikációról, de ez – a realitások talaján maradva – csak több, fokozatos lépésben hajtható végre. A legutóbbi hivatalos adatok szerint júniusban Kína 5,7 milliárd dollár értékben növelte az amerikai kincstárjegy állományát, ami így összesen 1,66 billió dollárt tesz ki. Bár a kínai valutatartalék-portfolió pontos összetétele államtitok, szakértők becslése szerint kb. 70 százaléka amerikai államkötvényből, illetve egyéb dollár eszközökből áll.

Dévai Dóra

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »