Középkori mauzóleumot tártak fel Kazahsztánban

Az Arany Horda időszakából származó hatalmas, húsz méteres mauzóleumot tártak fel Kazahsztánban Ekibasztuz mellett.

Timur Szmagulov ásatásvezető régész szerint a 14. századi mauzóleumba egy férfi aludta örök álmát, aki az archeológus szerint a korabeli elit tagja lehetett – olvasható az orosz kulturális tévécsatorna honlapján.

A szakember szerint a mauzóleum falait különleges, mértani mintával díszített „csempével” borították. „A mintázat között rejtélyes jeleket fedeztünk fel, amelyeket meg kell fejtenünk” – hangsúlyozta Szmagulov.Az ásatások során középkori műhelyeket, öntözőcsatorna-rendszert tártak fel, valamint Kelet-Európában és Kínában vert ezüst és réz pénzérmék kerültek napvilágra.

Az Arany Horda mongol állam volt a mai Dél-Oroszország, Nyugat-Szibéria és Közép-Ázsia egyes területein a 13-16. században. A terület meghódítása után Dzsingisz kán fiára, Dzsocsira bízta álammá szervezését. Legnagyobb kiterjedését Dzsocsi fia, Batu kán uralkodása idején (1236-55) érte el. A mongol birodalmi központ hatalmának gyengülésével független állam lett, amelynek élén a dzsingiszida uralkodóház tagjai álltak.

Az 1420-as évektől kezdődően az Arany Horda helyén több új államalakulat jött létre.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »