Guatemala nem kegyelmez a háborús bűnösöknek

A guatemalai rendőrség újabb két férfit tartóztatott le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 1982-ben részt vettek egy mészárlásban, mely során 268 embert gyilkoltak meg, egy javarészben őslakosok által lakott településen – adta hírül a BBC.

A Plan de Sanchez faluban elkövetett gyilkosságokra azután került sor, hogy a kormányhoz hű erők a baloldali lázadók támogatásával vádolták meg a helyi lakosságot, miután azok nem voltak hajlandók csatlakozni a gerillák ellen harcoló félkatonai önvédelmi szervezethez. A most őrizetbe vett Lucas Tecu és Mario Acoj a hadsereg, illetve a gerillák ellen harcoló paramilitáris erők kötelékében szolgált a vérengzés idején. Előbbit a hadsereg területileg illetékes parancsnokaként a gyanú szerint egyaránt felelősség terheli a mészárlás kiterveléséért, valamint annak végrehajtásáért. 

A mostani letartóztatásra nem sokkal azután került sor, hogy – amint arról a Kitekintő is beszámolt – a guatemalai igazságszolgáltatás összesen 6060 év szabadságvesztésre ítélt négy katonát egy másik mészárlásban való részvételükért.

Az 1996-ban véget érő, 36 éven át dúló polgárháború becslések szerint 200 ezer halálos áldozatot követelt Guatemalában.  

Scheinring Endre

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »