“Miért nem utazhatunk külföldre, uram?”

Aki kubainak születik és világot szeretne látni, nincs könnyű helyzetben. A kormány dönti el, ki hagyhatja el az ország határait. Nem éri meg sem megszökni, sem az engedély birtokában külföldön maradni. Egy állam létezésének két alapvető feltétele a terület és lakosság. Kubában a kettő közti kapcsolatot elsősorban a szigorú szankciók és az utazás elé gördített akadályok biztosítják. Kik a kiváltságosok és milyen eszközökhöz folyamodnak a szűk körön kívül esők? Hogyan viszonyul az USA a kérdéshez?

“Túl nagy lenne a légörvény!”

Egy 2008-as februári délutánon Ricardo Alarcón, a nemzetgyűlés néppárti elnöke részt vett egy egyetemi találkozón, ahol egy informatikus hallgató felállt és a következő kérdést intézte hozzá: a kubaiak miért nem utazhatnak szabadon kďlföldre? A válasz azóta előkelő helyen szerepel a “cinizmus történelemkönyvében”. Alarcón szerint ugyanis, ha a Földön mind a 6 milliárd ember kénye-kedve szerint utazna -oda, ahova akar-, a levegőben hatalmas légörvény keletkezne. Majd hozzátette, hogy valójában azok, akik utaznak, kisebbségben vannak.

Három évvel a kijelentést követően Raúl Castro le kíván számolni a “légörvény-elmélettel”, azonban -a megszokott kubai ütemhez híven- felettébb elővigyázatos. Drasztikus, egyik napról a másikra történő változást senki nem remél. A kommunista párt idei, VI. Kongresszusán elfogadott reformcsomag is sejtelmesen fogalmaz a témát illetően. A tervezet 265. pontja fejezi ki a kormány azon szándékát, hogy “tanulmányozni fogja a kubai lakosok turistakénti külföldre utazását könnyítő politika lehetőségét”. A kubai nép az utóbbi időben viszonylagos közönnyel figyeli a reformfolyamatot -hozzátéve, hogy az évtizedek során megtanulták, hogy a kormány szava egyébként sem szent, ha ígéretekről van szó-, a külföld szele azonban még a politikába vetett hitét már elvesztett utca emberének is optimizmusra ad okot.

Kár lenne azonban elfeledni azt a Wikileaks által 2008-ban kiszivárogtatott dokumentumot, ami Castro brazil diplomatákkal folytatott tárgyalását rögzíti. A kubai vezető ekkor azt mondta -természetesen zárt körben-, hogy a “közeljövőben” nem tervezi a külföldre utazásnak gátat szabó politika megváltoztatását. Tart ugyanis attól, hogy ebben az esetben egy tömeges kivándorlási folyamat indulna meg. A báty, Fidel Castro hatalomra kerülése -vagyis több mint 50 év- óta minden esztendő hagyományosan valamilyen szlogen jegyében zajlik. A tervezés éve, a szocialista újjászületés éve, a tízmilliomodik lakos éve, a hős harcos éve, stb. A 2008-as év minden kétséget kizáróan a “légörvény éveként” marad meg a kubaiak emlékezetében.

Ki az, aki külföldre utazhat Kubában és mi van, ha nem tér vissza?

Kubában valóban csak a kisebbség utazik, ebben mindenképp igaza volt Alarcónnak. “Egyetlen feltétele” a sziget elhagyásának az ún. fehér kártya birtoklása, ami -egyértelműen kijelenthető- nem jog, sokkal inkább kiváltság. A fehér kártyát ugyanis a kormány adja ki, teljes diszkrecionális jogkörében, egyszerűbben fogalmazva: kizárólag annak, akit méltónak talál rá.

Ha egy kubai külföldre kíván utazni, az alábbi három kategória egyikébe kell, hogy tartozzon. 1) A nómenklatúra tagjai, valamint a rezsim meghatározó alakjai és családtagjaik. Lehetősége van még azon kubaiaknak, akik külföldivel házasodtak össze, de nem minden ilyen személy élhet vele. 2) A világ sporteseményein gyakran látni kubai színekben versenyző sportolókat. Ők alkotják a második csoportot, együtt az értelmiségiekkel, zenészekkel, színészekkel vagy más hasonló szervezet tagjaival. Előzetes követelmény az adott szervezet, kamara, intézmény hozzájárulása. A fehér kártya megújításának feltétele a külföldön tanúsított megfelelő magatartás, vagyis az ott tett nyilatkozatok “politikai korrektsége”. Ellenkező esetben a Kubába való visszatérés is megtagadható. 3) Végül utazhatnak azok, akik családi vagy szakmai okokra hivatkoznak. Fontos azonban egy “meghívólevél” bemutatása, ami tanúsítja az utazás ezen indokát. További biztonsági intézkedés, hogy a kubai nagykövetség minden esetben megvizsgálja a dokumentum hitelességét. A kubai kormány “életbiztosítása” viszont, hogy a külföldre utazó személy kiskorú gyerekeinek kötelezően a szigetországban kell maradniuk -kvázi túszként-, elkerülve a nem kívánt “dezertálást”.

Ha valaki minden feltételnek megfelel és megkapja az engedélyt, maximum 11 hónapot tartózkodhat külföldön. Munkavállalás esetén regisztráltatni kell magukat a nagykövetségen és fizetésük egy részét havonta át kell engedni az “hazának”. Ellenkező esetben nem térhetnek vissza Kubába öt évig, illetve elvesztik minden jogukat, beleértve az ingatlanjukat. Az ötödik év után is csak turistaként látogathatnak a szigetre, legfeljebb egy hónapra. Gyakorlatilag megfosztják őket állampolgárságuktól. Ugyanez a szankció vár azokra, akik “végleg elmennek”. A végleges távozás nem ritka, főleg az engedély birtokában külföldre utazó sportolók és orvosok döntenek úgy, hogy nem térnek vissza. Ők a “kint maradtak”, akiktől a népnyelv megkülönbözteti a “kis kint maradtakat”. Utóbbiak azok a gyerekek és családtagok, akik a vezetés közeli hozzátartozói és az országon kívül képzelik el az életüket – természetesen mindenféle hátrányos jogkövetkezmény nélkül.

A tutajosok elkeseredett próbálkozásai a “halál folyosóján”

Látva a kiutazás exkluzív feltételeit, nem meglepő, hogy sokan más módszerekhez folyamodnak, ha el akarják hagyni a szigetet. Teszik ezt még akkor is, ha a büntető törvénykönyv szigorú börtönbüntetéssel sújtja a “nemzeti területről illegálisan távozókat”. De nem szükséges elhagyni az ország területét. Hasonló szankciót von maga után az elhagyás céljával véghezvitt előkészületi cselekmény, pl. egy tutaj összetákolása. Aki megengedheti magának -vagy inkább valahogy sikerül megteremtenie az anyagi feltételeket-, “igénybe veheti” a Miami partján található “szolgáltatások” egyikét. Kisebb iparág jött létre a két országot összekötő vízi folyosó mentén. Ezek a “vállalkozók” egy szempillantás alatt átszállítják Kubából Miamiba azt, aki megfizeti a szolgáltatás árát. A tarifa 10 ezer dollár. Mondani sem kell, a többség képtelen ekkora összeget áldozni a szabadságért. Így sok kubai -dacolva az óriási veszéllyel- inkább vízre száll és saját erejéből próbál szerencsét. Ők az ún. tutajosok. A “halál folyosójának” is nevezett útvonal azonban rendkvül zord, emiatt rengeteg a haláleset. Emberi jogi szervezetek becslései szerint 1959 -Fidel Castro hatalomra kerülése- óta közel 80 ezer kubai vesztette életét a jobb élet reményében – valahol Havanna és Miami között.

“Száraz láb, vizes láb törvény” – Clintonék megpróbálták

A legutóbbi adatok szerint közel kétmillió kubai él a 11 milliós ország határain kívül, közülük 1,8 millió az Egyesült Államokban. A Castro 50 évvel ezelőtti színre lépésekor elindult kivándorlási hullám soha nem szűnt meg. Az 1994-es “csónakos válság” -hozzávetőleg 40 ezer kubai menekült érkezett as USA-ba- eredményeként a washingtoni és havannai képviselők tárgyalóasztalhoz ültek. A Clinton-kormányzat évenkénti 20 ezer kubai vízum kiadását tette lehetővé, illetve szigorította magát a kubai kivándorlási törvényt. Utóbbi a kubaiak számára lehetővé tette az “állandó letelepedett” státusz elnyerését az USA-ban, ami együtt jár az állampolgárság megszerzésével. Az ún. “száraz láb, vizes láb törvény” értelmében az USA csak azokat a kubaiakat fogadja be, akiknek sikerül elérniük a szárazföldet. Akiket nyílt vízen fognak el, visszafordítják Kubába.

Az intézkedések, mindazonáltal, nem csökkentették a tutajosok számát. A szabadságjogok korlátozása -bizonyos esetekben hiánya- és a súlyos gazdasági válság továbbra is Miami felé hajtja a kubaiakat. Hiába az USA segítő jobbja annak érdekében, hogy a kubaiak “biztonságos, jogszerű és rendezett” körülmények között emigrálhassanak, Havanna inkább visszatartja sajátjait. Még ha rendelkezik is valaki az USA által kiadott vízummal, a kubai kormány megtagadja az elengedhetetlen fehér kártyát azoktól, akik “dezertőrök” családtagjai, hadkötelezett korban lévő fiatalok vagy egyszerűen csak el akarnak menni az országból.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »