Rapperrel fotózkodott Hillary Clinton

A Black Eyed Peas frontembere is részt vesz Obama közdiplomáciai kampányában.

Az amerikai külügyminiszter asszony a múlt héten a minisztériumban találkozott Will.i.ammel a Black Eyed Peas frontemberével. A hiphop sztárt a “100 000 Strong Initiative” elnevezésű program egyik arca. A program célja, hogy minél több amerikai diák érdeklődését felkeltsék a rövidebb-hosszabb ideig tartó kínai tanulmányok iránt. Will.i.am azért utazik Pekingbe, hogy a program keretében  amerikai és kínai előadók szereplésével megrendezett koncertet megszervezze.

Ennek érdekében Hillary Clinton is a támogatásáról biztosította a Grammy-díjas sztárt. A programot 2009-ben Obama elnök bocsátotta útjára, kínai látogatása után, annak érdekében, hogy elősegítsék az USA és Kína közötti kulturális és oktatási cseréket.

„A fiataloknak meg kell tapasztalniuk az őket körülvevő világot, ahhoz, hogy felelős globális polgárokká váljanak. A hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekeknek ritkán nyílik alkalma a külföldi tanulmányokra, és mi ezen akarunk változtatni. Gondoskodnunk kell arról, hogy az amerikai diákok rendelkezzenek a globális gazdasági versenyhez szükséges kulturális tudatossággal és készségekkel” nyilatkozta will.i.am.

A kölcsönösség jegyében Hu Csin-tao elnök 20 ezer ösztöndíjat ajánlott fel Kínában tanuló amerikai diákok számára. Will.i.am Obama egyik első támogatói között volt. Ő rendezte a „Yes We Can” című kampányvideót.

Dévai Dóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »