Megkezdődött a guatemalai mészárlás pere

Négy volt katona pere kezdődött meg Guatemalában, akiket azzal vádolnak, hogy részt vettek egy teljes falu lemészárlásában az ország 36 éves polgárháborúja során. Helyi emberi jogi szervezetek történelminek nevezték a tárgyalást. A rendelkezésre álló adatok szerint a harcok során közel 200 ezer ember vesztette életét, egy ENSZ-jelentés szerint 93 százalékuk a biztonsági erők kezei által.

A vád szerint a négy katona 1982-ben egy teljes falut hallgatott ki, mert azt gyanították, hogy baloldali gerillákat bujtatnak. Később agyonverték vagy agyonlőtték őket – köztük számos gyereket és nőt. Az áldozatok pontos számáról még folynak a viták. 2001-ben az akkori elnök, Alfonso Portillo elismerte az állam felelősségét és egyenként 1,8 millió dollár kártérítést ítélt meg a hozzátartozóknak. Akkor a halottak számát 226 személyben állapította meg a kormány, a hozzátartozók azonban állítják, több mint 250 embert végeztek ki Las Dos Erres faluban.

Az ügyben 1994-ben indult meg először a nyomozás, de eddig senki ellen nem emeltek vádat. Ezért is előzi meg nagy várakozás a mostani pert. A tettesek közül sokan mai napig szökésben vannak.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »