A befektetők szeretik Szlovákiát

Megugrott a külföldi befektetők érdeklődése Szlovákia iránt az idei első félévben.

„Eddig tíz projektre sikerült szerződést kötnünk, amelyek összértéke 259,9 millió euró. A beruházások több mint 1.500 munkahelyet teremtenek” – közölte Richard Dírer, a SARIO állami beruházási ügynökség szóvivője a Hospodárské Noviny című pozsonyi gazdasági lap pénteki kiadásában.

A tavalyi első hat hónappal összehasonlítva nyolcszoros a növekedés, az új munkahelyeknél pedig háromszoros. 2010 első felében a szlovákiai külföldi beruházások értéke 35,22 millió euró volt, s 500 új munkahely létesült.

„Már hagyományosan a beruházások többsége az autóiparba irányult” – tette hozzá Dírer. A másik preferált terület az elektronika.

„A külföldi beruházások értéke és volumene Szlovákiában kedvezően alakul, s ez a tendencia várható a jövőben is” – vélekedett Stanislav Polonsky, a PwC társaság gazdasági elemzője.

A SARIO kimutatása szerint a legnagyobb beruházást az autóipari alkatrészek gyártásával foglalkozó amerikai Honeywell cég tervezi. A Honeywell Eperjes mellett 38 millió eurós költséggel épít gyárat, amelyben 500 ember kap munkát. Fontos a tajvani AU Optronics elektronikai cég beruházása is, amely Trencsén mellett építi fel új gyárát. „Ez a cég hosszabb távon a beszállító cégekkel együtt akár háromezer embernek is munkát biztosíthat” – jegyezte meg Dírer.

Míg a nagyobb beruházók érdeklődése Szlovákia iránt növekszik, a kisbefektetők érdeklődése stagnál. Az újság szerint ennek az az oka, hogy a kisbefektetők elbizonytalankodtak, mert számukra a vállalkozói feltételek nem a legkedvezőbbek, s ráadásul gyakran változnak.

Kitekintő / MTI

Friss hírek