Leneonácizták Băsescut

Családja és volt pártja is védelmébe vette Traian Băsescu államfőt, akit Dmitrij Rogozin, Oroszország NATO-nál akkreditált nagykövete azzal vádolt, hogy neonáci elveket vall és terjeszt.

A moszkvai diplomata a 93 halálos áldozatot követelő norvégiai tömeggyilkosság kapcsán a fasizmus eszméinek európai térhódítására hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor elítélte Traian Băsescu azon nyilatkozatát, amely szerint a román államfő Ion Antonescu marsall helyében 1941-ben szintén a Pruton túlra vezényelte volna a román hadsereget.

„Ha a NATO és az Európai Unió berkein belül a legmagasabb közjogi méltóságok is ilyen fasiszta kijelentéseket tesznek, nincs amiért felháborodni, ha egyes állampolgárok ezt hadüzenetként értékelik” – utalt a diplomata a norvég Anders Behring Breivikre, aki beismerte, ő robbantott pénteken az oslói kormányzati negyedben és a fővárostól nyugatra, egy nyári táborban nyolcvannál is több embert végzett ki lőfegyverrel.

Băsescu szavait Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök és Alexander Lukasevics, az orosz külügyminisztérium szóvivője is hevesen kritizálták.

Ezzel szemben Mircea Băsescu a család nevében elutasította az államfőt ért vádakat, és felszólította Dmitrij Rogozint, hogy tanulmányozza a történelmet mielőtt nyilatkozna, hiszen nem akárkiről, egy uniós ország fejéről beszél. „Én nem politizálok, de minden román állampolgárhoz hasonlóan osztom az államfő álláspontját. Ion Antonescu marsall azért adta ki 1941-ben a támadási parancsot, mert vissza kellett szerezzniük azokat a területeket, amelyeket az oroszok egy évvel azelőtt elvettek” – fogalmazott az államfő Konstancán élő testvére.

Sever Voinescu, a Demokrata Liberális Párt szóvivője szerint fenntartásokkal kell kezelni az orosz NATO-nagykövet nyilatkozatát, ugyanis Rogozin excentrikus diplomata hírében áll, aki volt politikusként még nem tanulta meg a nemzetközi diplomácia kommunikációs etikettjét és ezért gyakran sokkoló hangnemben fogalmaz. „Nyilvánvaló provokációval állunk szemben, ugyanis napjaink Európájában csak szomorú és marginális tényezőként vannak jelen a neonáci eszmék” – mondta el Voinescu.

Az államfőhöz rendkívül közelálló PDL-s politikus hozzátette: véleménye szerint a bolsevizmus sokkal nagyobb fenyegetést jelent a demokráciára nézve, mint a nemzeti szocializmus. „Ugyanakkor szeretném hinni, hogy mindkét politikai irányzat fölött eljárt az idő, és soha nem térnek vissza kormányalkotó tényezőként valamelyik európai országban” – fogalmazott Sever Voinescu.

Traian Băsescu azzal „vívta ki” az oroszok felháborodását, hogy a B1 kereskedelmi televíziónak adott június végi interjújában azt hangoztatta, Ion Antonescu marsallhoz hasonlóan ő is parancsot adott volna a román katonáknak a Pruton való átkelésre, hiszen „szövetségesünk (a náci Németország – szerk. megj.) és területi követeléseink ezt kérték”.

Az államfő hazaárulással vádolta az 1948-ban trónjáról lemondó Mihály királyt. Leszögezte: „egy tengerészkapitány és egy államfő sose hagyja cserben az övéit”. A moszkvai reakciót látva az államfő utóbb rendkívüli sajtónyilatkozatban tért vissza a témára, hangsúlyozva, hogy nem érti az oroszok felháborodását, hiszen a kelet-európai térségeket érdekövezetekre osztó Molotov–Ribbentrop-paktumot a moszkvai törvényhozás is elítélte, és „a Szovjetunió már amúgy sem létezik”.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »