A bankokat is rosszul érinti az euróválság

Az eurózóna krízise miatt gyakorlatilag profit warningra kényszerült a svájci UBS, amely ma reggel tette közzé második negyedéves számait, ez lényegesen elmaradt mind a bázisévtől, mind pedig a piaci konszenzus által várttól. A  túl alacsony kereskedési volumenek miatt esett az UBS befektetési tevékenységének jövedelmezősége, gyakorlatilag az euró-krízis miatt nem sikerült megfelelő számú jövedelmező piaci kötést eszközölnie a banknak, így a nettó soron a negyedéves eredmény 1.02 milliárd svájci frank lett, szemben a tavalyi 2.01 milliárddal, illetve az elemzők által várt 1.3 milliárddal.

Ráadásul a mostani piaci környezetben nem látszik, hogy mikor térhet magához a magánbefektetéseket kezelő svájci órásban, amely a válság 3 éve alatt közel 60 milliárd frankos vagyonvesztést szenvedett el a befektetési üzletágán. Gyakorlatilag emiatt jelezte a társaság vezetősége, hogy a 2009-ben meghirdetett 5 éves profit cél nem fog teljesülni, vagyis a 2014-re várt 15 milliárd franknál alacsonyabb, becslések szerint 11-12 milliárd frankos nettó eredményt érhet el legfeljebb a bank. A bank ezért költségmegtakarító programot hirdetett, aminek keretében nagyarányú leépítést fog végrehajtani, feltételezhetően a befektetési részlegén.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »