Már le is mondott a chilei energiaügyi miniszter

Hétfőn nevezte ki Sebastián Pińera elnök Fernando Echeverríát kormánya energiaügyi miniszterének, de már be is adta lemondását.

Döntését azzal magyarázta, hogy mivel részvénytulajdonos az egyik olyan vállalatban, amely az energiaszektorban is tevékenykedik, érdekkonfliktus miatt nem töltheti be ezt a posztot. Kinevezése előtt erről azonban nem tudott, de amint tudomást szerzett róla, rögtön a lemondás mellett döntött. A chilei elnök az „átláthatóság példájának” nevezte az esetet, és néhány napon belül javaslatot tesz az új miniszter személyére.

Pińera a múlt héten alakította át kabinetjét, miután népszerűsége nagy mértékben csökkent. Az ellenzék felháborodását fejezte ki amiatt, hogy egy ekkora jelentőséggel bíró minisztérium élén az elmúlt 16 hónapban négyen fordultak már meg. Úgy nyilatkoztak, „arra kérjük az elnököt, hogy előbb informálódjon, és csak aztán nevezzen ki. Botrányos esetről van szó, amint egyetlen komoly ország, így Chile sem engedhet meg magának”.

Duzs Éva

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »