Észak-Korea egyre több luxuscikket importál

Észak-Korea továbbra is nagy értékben importál luxuscikkeket az uralkodó elit számára – jelentette meg nem nevezett dél-koreai forrásokra hivatkozva a szöuli Yonhap hírügynökség. Az északiak idén körülbelül 10 millió dollár (1,9 milliárd forint) értékben szereztek be márkás cigarettát, illetve különböző felső kategóriás italokat, köztük Henessy konyakot, különböző whiskey-ket és japán söröket. Ezen kívül olyan híres luxus divatmárkák termékeiből is egyre többet importálnak, mint például Gucci, Armani, vagy a Rolex – a vezetés így próbálja megvásárolni a befolyásos elit lojalitását.

A 24 milliós ország nem tudja önállóan megoldani teljes lakosságának élelmezését, a kilencvenes évek közepe óta importra szorul többet között kukoricából és rizsből is – ezekre a termékekre idén alig ötször annyit, 46 millió dollárt költöttek, mint márkás cigarettára és alkoholra összesen –, mindeközben a Yonhap értesülései szerint a kommunista vezetők a nemzeti légitársaság által Kínából behozott McDonald’s hamburgereken dőzsölnek. A luxuscikkek vásárlásával ráadásul Észak-Korea megszegi a rá kirótt szankciókat, 2006-os és 2009-es atomkísérletei miatt ugyanis az ENSZ megtiltotta a kommunista ország számára a fegyverkereskedelmet és luxustermékek behozatalát.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a tavaly nyári árvizek okozta éhínség továbbra is sújtja az ország szegényebb lakosait, ráadásul az idei esőzések újabb földeket tettek tönkre. Kim Dzsongil ebben az évben is azzal a kéréssel fordult a nemzetközi közösséghez a megcsappant terméshozamra hivatkozva, hogy küldjenek élelmet országának. Az Európai Unió 14,5 millió dollár értékben tervez élelmiszer-segélycsomagot küldeni Észak-Koreának, az Egyesült Államok és Dél-Korea azonban elzárkózó az ügy kapcsán – egyes kutatók szerint ugyanis Észak-Korea túloz élelmiszerhiányát illetően, és a segélyeket katonai vagy egyéb, nem kifejezetten a lakosság ellátásának javítására irányuló célokra használják fel.

Koczkás Sára

Friss hírek