A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem szervezői elhárítják ugyan azt a vádat, hogy az évek során a Tusványos néven ismert rendezvény kirekesztővé vált, ám a tábor első „politikai” napján csak a Fidesz meghívottjai és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői vettek részt a különböző témákban szervezett kerekasztal-beszélgetéseken.
„Tusványos ragaszkodik a hagyományokhoz, de nem kényszeríthetjük hogy elmondja a véleményét az, aki nem akarja elmondani” – jelentette ki tegnap, a Tusnádfürdőn zajló 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem első „politikai” napján Toró T. Tibor.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökét – aki már az első szabadegyetemek szervezésében is részt vett – arra reagáltattuk, hogy bírálói szerint a rendezvényre mára már a kirekesztés a jellemző.
Törzsök Erika magyarországi szociológus, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt szabaddemokrata vezetője a Népszabadság tegnapi számában úgy fogalmazott: kezdetekben a román–magyar történelmi megbékélés részeként határozták meg a szabadegyetemet, az évek múlásával azonban a tábor célja is, szervezői is sokat változtak. Tusványos mára „az önmagába zárkózó Fidesz-vezetés üzenetfüzetévé vált” – jelentette ki a lapnak a kisebbségkutató.
Toró kérdésünkre elhárította a kirekesztés vádját. Ellenvetésként elmondta, meghívták az RMDSZ elnökét is a szabadegyetemre. „Ha Kelemen Hunor nem jön el pénteken, akkor a székét üresen hagyjuk” – magyarázta.
A Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) volt elnöke szerint Tusványos mára „az önmagába zárkózó Fidesz-vezetés üzenetfüzetévé” vált
Tábor bennfenteseknek
A szervezők egyházi áldással indították útra az egész héten zajló rendezvénysorozatot, amelyen egyelőre – Toró állításának ellentmondva – úgy tűnik, hogy csak a Fidesz meghívottjai és az EMNT vesznek részt: magyar-román és magyar-magyar szempontból is „zártkörű” az idei program. Sándor Krisztina szervező az ÚMSZ-nek elmondta, „egyelőre semmi előrelépés” a román államfő esetleges látogatása kapcsán, még mindig nem tudni, hogy Traian Băsescu tiszteletét teszi-e a táborban.
Idén távol maradnak a demokrata liberális politikusok is. Toró T. Tibor ennek kapcsán lapunknak úgy fogalmazott: „nem kell pánikba esni”, a távolmaradás azzal magyarázható, hogy már érződik a választási kampány előszele, és ezért nem tettek eleget a román párt politikusai a meghívásnak.
Arra a felvetésre, hogy a jónak mondott Fidesz– PDL kapcsolat alapján nem járt volna-e az ideinél határozottabb figyelem a nemzetpolitikai szempontból stratégiainak tartott rendezvénynek, Toró T. Tibor azt válaszolta: a két párt viszonya most is jó, európai szinten több kérdésben is együttműködnek a felek, de „vannak olyan helyzetek, amikor nem a ráció dönt, ezért nem jöttek el a román politikusok”.
Az állampolgárság tétje
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnapi beszédében emlékeztetett, hogy a könnyített magyar állampolgárság bevezetésére azért volt szükség, mert a térségben felgyorsult a magyarság asszimilációja, és az eddiginél hatékonyabb támogatáspolitikára van szükség. A kettős állampolgárság igénylésének folyamatával külön kerekasztal-beszélgetés foglalkozott.
Ezen többek között részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki elmondta: előrejelzések szerint kétszázezer igénylést nyújtanak be az idén a kedvezményezettek. Ezt a nagyságrendet a helyettes államtitkár a magyar államigazgatás „sikertörténetének” nevezte, és úgy fogalmazott, ennél többet nem is lehetne elérni.
Nagyhajú Béla, a bevándorlási hivatal vezérigazgatója hozzátette, eddig az összes állampolgári kérelem negyven százalékát Csíkszeredában, húsz százalékát pedig Kolozsváron nyújtották be, erdélyiek a legaktívabbak a honosítás terén. A vezérigazgató mindenkinek javasolta, hogy vegyék fel a magyar állampolgárságot, „függetlenül attól, hogy milyen vér csörgedez” a kérelmező ereiben. A magyarországi közhivatalnok többek között azért nevezte fontosnak a státusz megszerzését, mert így biztosan „lehet majd szavazni”.
A szavazati jog biztosítása kapcsán Semjén Zsolt kijelentette: „mi megadjuk a jogot, és aztán majd az emberek eldöntik, hogy élnek-e vele”. Németh Zsolt külügyi államtitkár hangsúlyozta, ez az intézmény nem az elvándorlást ösztönzi, hanem a helybenmaradást segíti. Ennek ellentmondott a bevándorlási hivatal vezérigazgatójának nyilatkozata, aki a magyarországi munkavállalás szempontjából fontosnak nevezte, hogy a honosítást kérők fele 21-45 év közötti, tehát aktív munkavállaló.
Konszenzust remélnek
Tusványos első „politikai” napját érezhetően beárnyékolta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését elutasította a bíróság. A tegnapra tervezett szakmai beszélgetések és felszólalások központi témája ugyanis az új alakulat RMDSZ-szel való együttműködése és a magyar–magyar összefogás fontossága volt. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes még a nyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a parlamenti bejutást kockáztatják az erdélyi politikai szervezetek, ha nem tudnak egyezségre jutni.
A meghívott szociológusok és politológusok a Jakabffy Elemér Alapítvány sátrában cseréltek eszmét arról, milyen jövője lehet az RMDSZ és a bejegyzésre váró EMNP együttműködésének. Székely István Gergő, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa úgy fogalmazott: a Fidesz politikája „meredeken változott”, a magyarországi kormánypárt elvárja, hogy a határon túli magyar politikai pártok elkötelezzék magukat, és az azt is jelentheti, hogy a vele szövetségben lévők a nagyobbik magyar kormánypárt érdekei szerint döntsenek a román belpolitikában is.
A szakmai kerekasztal központi kérdése volt, hogyan biztosíthatók az EMNP és az RMDSZ között a kiegyezés feltételei, továbbá, hogy létrehozható-e egy olyan erdélyi magyar választási párt a következő romániai választások előtt, amely biztosítani tudná a parlamenti bejutást a magyar jelöltek számára.
Új Magyar Szó