Robbantás a norvég fővárosban

Robbanás rázta meg ma délután Oslóban a kormányzati negyedet. Az első hírügynökségi jelentések szerint a merényletnek egy halálos áldozata van, és a miniszterelnök, Jens Stoltenberg hivatalának épülete is megsérült. A rendőrség megerősítette: szándékos robbantás történt, a kormányfő azonban nem sérült meg.

A helyszínen tartózkodók szerint két robbanás történt helyi idő szerint 15:30-kor, majd világos füst szállt fel a korábban még nyugodt utcákról. Az első felvételeken az volt látható, ahogy az Olajipari Minisztérium hatemeletes székháza előtt tűz van, a szomszédos irodaház kitört ablakainak üvegei pedig beborították az egész utcát. A robbanás oka egyelőre még nem tisztázott, de a Reuters riportere arról számolt be, hogy egy szinte felismerhetetlen autóroncsot találtak a robbanás közelében.

A robbantások péntek délután történtek, ráadásul a norvég kormánytisztviselők jelentős része már korábban hazament, hogy élvezze a hétvégét, és sokan voltak szabadságon, ezért lehet ilyen alacsony az áldozatok száma.

A támadás oka egyelőre még nem ismert: igaz, Norvégia egy kislétszámú kontingenssel részt vesz az afganisztáni hadműveletekben, és Ajman al-Zavahiri, az al-Kaida friss vezetője egy videó-üzenetében már utalt arra, hogy támadás érheti az északi országot.

Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Országos járványügyi szabályozásra váltana Németország

A szövetségi kormány várhatóan kedden, egy rendkívüli ülésen fogadja el és terjeszti a törvényhozás elé az új rendszert leíró jogszabályt. A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvényt módosító javaslat révén a széttartó, tartományonként változó szabályozás helyébe országosan egységes előírások kerülnek.

Read More »

Aggasztó az indiai járványgörbe

Indiát is elérték a koronavírus erősebb mutációi, ami a járványgörbe brutálisan meredek emelkedésével járt. Az 1,39 milliárd lakosú ázsiai országban az új azonosított esetek száma szinte napok alatt ugrott a napi 30-50 ezres tartományból 150 ezer fölé, egy hónapja pedig még csak napi 10-20 ezer közötti fertőzöttet regisztráltak.

Read More »