Cameron is elcsúszhat a brit sajtóbotrányon

Keddi brit sajtóértékelések szerint David Cameron miniszterelnök politikai jövője is megkérdőjeleződhet az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai telefonlehallgatási sajtóbotránya nyomán.

Kedden ismertetett közvélemény-kutatási eredmények szerint a britek bizalma alapjaiban rendült meg a sajtóban, a rendőrségben és a politikában az eset kapcsán.

Cameron helyzetét – a Daily Mail által idézett források szerint – kikezdheti, hogy a konzervatív párti miniszterelnök jó ideig első számú sajtófőnökeként alkalmazta a botrány középpontjába került – azóta felszámolt – bulvárlap, a News of the World egykori főszerkesztőjét, Andy Coulsont, akit a múlt héten a telefonlehallgatási üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek.

Coulson a korábbi lehallgatási botrányok miatt 2007-ben távozni kényszerült a News of the World éléről, ám később David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök Downing Street-i hivatalának kommunikációs igazgatója – vagyis a kormányfő sajtófőnöke – lett. Cameront emiatt a sajtóetikai botrány két héttel ezelőtti kirobbanása óta egyre hevesebb bírálatok érik az ellenzék és a sajtó részéről, mivel az egykori főszerkesztőről köztudott volt érintettsége a News of the World korábbi botrányos lehallgatási ügyeiben.

Az ezekről előkerült újabb bizonyítékok miatt Andy Coulsonnak idén januárban távoznia kellett a Downing Streeten betöltött kommunikációs igazgatói állásából is.

A kormányfő jövőjével kapcsolatos, egyre sűrűbben felbukkanó találgatásokra már Nick Clegg miniszterelnök-helyettes is reagált, kijelentve a BBC-nek, hogy az ügy „abszolút nem a miniszterelnök pozíciójáról szól”.

A Daily Mail kedden idézett forrásai szerint a Downing Streetet „feldühítette”, hogy Boris Johnson, London konzervatív párti polgármestere – akit sokan Cameron lehetséges riválisának tartanak arra az esetre, ha a vezetőváltás komolyan felmerülne – előző napi sorozatos médianyilatkozataiban nem volt hajlandó egyértelműen állást foglalni a kormányfő politikai jövőjével kapcsolatban.

Keddi brit sajtóértékelések szerint David Cameron pozícióját különösen kényessé teszi az is, hogy a hétvégén lemondott a Scotland Yard – a londoni rendőrség – főparancsnoka, Sir Paul Stephenson, miután kiderült, hogy a Scotland Yard 2009-2010-ben szerződéses kapcsolatban állt a News of the World egyik volt főszerkesztő-helyettesével, Neil Wallisszal. Wallist, aki külsős PR- és médiatanácsadói szerepet látott el a rendőrségnél, a minap ugyancsak őrizetbe vették a telefonlehallgatási ügy kapcsán.

Jórészt az ő alkalmazása körüli bírálatok miatt mondott le Sir Paul után egy nappal Scotland Yard főparancsnok-helyettese, John Yates is.

Cameron mindazonáltal igyekezett cáfolni, hogy párhuzam lenne vonható Coulson és Wallis alkalmazása között. A kormányfő dél-afrikai látogatásán az őt kísérő brit újságíróknak úgy fogalmazott, hogy „két egészen különböző ügyről” van szó.

A konzervatív Daily Mail beszámolója szerint a miniszterelnök kitért azon kérdések elől, hogy az elmúlt napokban fontolóra vette-e saját pozíciója fenntarthatóságát. Cameron csak annyit mondott, hogy a brit kormány a telefonlehallgatási ügyben „minden megfelelő lépést megtett”.

Kedden ismertetett felmérések alapján a telefonlehallgatási ügynek súlyos bizalmi következményei is vannak. A The Times megbízásából elvégzett közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a britek 39 százalékának a korábbinál rosszabb a véleménye David Cameronról, 31 százalékuknak romlott a rendőrségről alkotott véleménye, és 35 százalékuk válaszolt úgy, hogy kevésbé bízik a sajtóban.

Rupert Murdochról, a botrány középpontjában álló globális sajtóbirodalom ausztrál-amerikai vezetőjéről a britek 57 százaléka van rosszabb véleménnyel, és a már nem is létező News of the Worldről – amely egykor messze a legolvasottabb brit lap volt – a válaszadók 55 százalékának megítélése romlott.

A súlyos sajtóetikai botrányt közvetlenül az robbantotta ki, hogy kiderült: a News of the World – sztorivá gyúrható exkluzív értesülések reményében – néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste.

MTI

Friss hírek