Korrupciógyanú az RMDSZ háza táján

Korrupciós botrány készülődik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) berkeiben, a Szövetség politikai alelnökét és egyik legbefolyásosabb politikusát, Borbély László környezetvédelmi és erdészeti minisztert vádolják befolyással való üzérkedéssel. Az eddigi információk szerint azonban több a kétes pont, mint az egyértelmű bizonyíték, az ügyészség pedig elkövette az első stratégiai ballépését is. Ezért romániai szokáshoz híven mindenki politikai játszmát szimatol az ügy hátterében.

A román közszolgálati televízió kérdésre válaszolva a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) nyilatkozatot adott ki, amelyből kiderül, nyomozást folytatnak egy olyan ügyben, amelyben Borbély László RMDSZ-es nagyágyú is érintett lehet. A hír kedden látott napvilágot, és azóta jócskán felborzolta a politikai kedélyeket. Amit eddig tudni lehet, hogy a DNA ügyészei vádat emeltek egy Ioan Ciocan nevű illető, a Szatmár megyei székhelyű Lescaci Com nevű cég vezetője ellen, valamint Szepessy Szabolcs, Borbély László tanácsosa ellen. Ciocan cége állítólag saját költségén, 20 ezer euró értékben felújított egy bukaresti ingatlant, ezáltal érve el, hogy a Borbély által vezetett minisztériumtól különböző közhasznú munkálatok kivitelezésére felhatalmazó szerződéséket nyerjen el. Ebben az egyenletben Szepessy mint közvetítő szerepel.

Több a spekuláció, mint a tény

Az információk itt véget is érnek, utat engedve több hullám találgatásnak és spekulációnak. A hír felröppenésekor Borbély Lengyelországban tartózkodott az EU-s környezetvédelmi miniszterek informális találkozóján vett részt. Szerdán érkezett vissza az országba, a repülőtérről egyenesen a kormány épületébe sietett, ahol megbeszélést folytatott Emil Boc miniszterelnökkel és Kelemen Hunorral, az RMDSZ vezetőjével. A tanácskozás után Borbély elmondta, ő is csak a sajtóból értesült a fejleményekről. Az is kijelentette, az ellene felhozott vádak alaptalanok, semmi köze nincs ahhoz az ügyhöz, amelyet a DNA említ közleményében.Kelemen Hunor szövetségi elnök támogatásáról biztosította párttársát.

Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter jó szakember, tisztességgel végezte eddig is feladatait, egy jó és megbízható politikus, aki nem keveredik olyan ügyekbe, amelyet a sajtó megszellőztetett. Borbély László számíthat a Szövetség és az én személyes támogatásomra, kiállunk mellette és biztosak vagyunk abban, hogy a megjelent sajtóinformációk tévesnek bizonyulnak – szögezte le a politikus.

Hasonló hangon értékelte a helyzetet Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ volt elnöke is, aki csütörtökön, a Szövetség Állandó Tanácsának ülésén szólalt fel. A vezetőtestület kolozsvári összehívására a Borbély-ügy kapcsán került sor. A tanácskozás befejeztével Kelemen Hunor újra megerősítette a környezetvédelmi miniszter ártatlanságába vetett hitet, ugyanakkor ellentámadásba lendült. Elárulta, kérni fogják a főügyészt, vizsgálja ki miért kerültek nyilvánosságra információk egy jelenleg is nyomozási fázisban lévő dossziéból. Véleménye szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy ehhez hasonló játékok tönkretegyék egy személy jó hírét.

Politikai játszmák

Egyébként valóban stratégiai hibának tekinthető, hogy a DNA információkat adott ki egy olyan ügyben, amelyben még javában folyik az előzetes nyomozás, hiszen ezzel az egész folyamat sikerét sodorják veszélybe. Mindazonáltal ez az aspektus foglalkoztatja legkevésbé a román médiát és politikumot. A zsigeri kormány- és államfő-ellenességükről ismert kereskedelmi televíziók azonnal Traian Băsescu köztársasági elnök kezét vélték felfedezni. Szerintük Băsescu így áll bosszút az RMDSZ-en, amiért az meghiúsította Románia közigazgatási átszervezését. Ezt a forgatókönyvet vázolta fel egyébként Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es képviselő is.

A Hotnews.ro hírportál publicistája azonban rámutat arra, hogy a nyomozás jóval korábban elkezdődött, mint a közigazgatási reform körüli hercehurca. Így az ellenzéki hírtelevíziók összeesküvés-elméletének még akkor sincs értelme, ha elfogadjuk azt az egyébként kétes premisszát, hogy az államfő irányítja a Korrupcióellenes Ügyészséget. A hivatalos nyomozással párhuzamosan a Hotnews és más sajtóorgánum is több tényfeltáró riportot készített az elmúlt napokban. A imént említett internetes oldal újságírói felkeresték annak a tömbháznak a gondnokát, amelyben az állítólagosan felújított lakás található. A gondnok elmondta, a kérdéses ingatlan márciusban váltott gazdát, a munkálatok pedig májusban kezdődtek el. Az is kiderült, a felújítást nem az apartman tulajdonosa, hanem Borbély László felügyelte.

Az Adevărul központi napilap annak próbált utánajárni ki is valójában Vincze Mária, a lakrész tulajdonosa. Az újság információi szerint a nő a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdaság-tudományi karának tanára, Borbély László idén tavasszal megvédett doktori disszertációjának vezetője.

Mindezen adatokból azonban nem lehet egyértelműen kiolvasni, hogy mi is a valóság. A kiszivárogtatás után pedig sokkal könnyebben lehet majd bizonyítékokat módosítani, eltüntetni vagy éppen gyártani. És nemcsak az ellenzék rendelkezik olyan forgatókönyvvel, amely a politikum hatását véli felfedezni. A kormányhoz közelebb álló jobboldali napilap az Evenimentul Zilei (EvZ) olyan feltételezést közöl, amely szerint az ügy ellenzéki megrendelésre történt, azzal a céllal, hogy szétbomlassza a jelenlegi kormánykoalíciót.

Az EvZ emlékeztet arra, hogy a nyomozást az ügyben a Bihar megyei Korrupcióellenes Ügyészség kezdte el. Ez a megye sajátságos, hiszen itt a központi utasításokat megtagadva a megyei RMDSZ-szervezet nem kötött helyi koalíciót a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L), hanem az ellenzéki pártszövetséggel, a Szociálliberális Unióval (USL). A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy az ügyben fővádlottként szereplő üzletember, Ioan Ciocan, aki az USL parlamenti képviselőjének, Gheorghe Ciocannak a veje. Mindezeket figyelembe véve feltételezhető, hogy Borbély az ellenzék ügyködéseinek esett áldozatul, és néhány saját párttársa a bihari körzetből is cinkos lehet a dologban.

Nem valószínű, hogy az elkövetkező hetekben sokkal többet tudnánk meg. Az ügyészség hivatalosan nem indított eljárást a miniszter ellen. Amennyiben pedig házkutatást, letartóztatást, vagy törvényszéki eljárást szeretnének végrehajtani, ahhoz a parlament engedélyét is kérniük kell, a parlament pedig őszig vakáción van. Egy azonban biztos: az elkövetkezendő hónapokban mindenki politikai tőkét akar majd kovácsolni az ügyből, hogy megszerezze, vagy megtartsa az RMDSZ támogatását.

Pap Szilárd István

Friss hírek