Indul a 22. Tusványos

Ebben az évben is megrendezésre kerül, immár 22. alkalommal a Tusványosként elhíresült Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a szabad ötletek szabad fóruma, mely mára egy folyamat védjegye lett.

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a romániai főszervezői feladatokat immár negyedik éve ellátó Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) munkáját 10 partnerszervezet, többek között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) segíti, kéttucatnyian biztosítják a bonyolítás anyagi hátterét és 20 TV, rádió és sajtóorgánum vállalta a rendezvény médiapartnerségét.

A rendezvényre július 19–24. között kerül sor, ahová a szervezők minden 9–99 évest sok szeretettel várnak, mert Magyarnak lenni jó!

Kitekintő / Nyugati Jelen

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »