Ezrek rekedtek a hó fogságában Bolíviában

Bolívia szomszédai segítségét kérte, miután az ország déli részén található Potosi régióra az elmúlt húsz év legsúlyosabb hóvihara csapott le, elzárva a külvilágtól számos települést – tudósított a kritikus állapotokról a BBC.

Az országnak elsősorban helikopterekre és nehézgépekre van szüksége, hogy ellássák az elzárt közösségeket, illetve megtisztítsák a hozzájuk vezető utakat. Ugyan a kormány megkezdte a segélyek ledobását, de a feladat elvégzésére mindössze két helikopter áll rendelkezésre, az utak járhatóvá tételét pedig az érintett terület méretei és elhagyatottsága nehezíti. 

A természeti katasztrófa emberek ezreit érinti, elsősorban farmereket, illetve a vidéken tartózkodó turistákat, akiket váratlanul ért a szokatlan természeti csapás. Az országrész általában száraz éghajlatú hegységeiben odaveszett a termés, továbbá több, mint 50 ezer láma és alpaka maradt élelem nélkül, miután legelőiket vastag hóréteg fedte be. A helyzetet súlyosbítja, hogy az előrejelzések szerint a napokban további havazás várható.

Scheinring Endre

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »