Srebrenica a pokol tornácán: 16 év telt el a mészárlás óta

A héten a világ újra Srebrenicára és az ott elhuny ártatlanok ezreire emlékezik. Már 16 év telt el azóta, hogy a boszniai szerb hadsereg lerohanta az ENSZ által védett bosnyák enklávét Kelet-Boszniában és ezzel megkezdte Európa második világháború utáni történetének legszörnyűbb mészárlását. A srebrenicai sebek nem csak a bosnyákok számára gyógyulnak nehezen. Sok szerb méltatlannak érzik azt, hogy míg népüket a világ bűnösnek könyveli el, addig a szerb nemzetiségű ártatlan áldozatokról csak kevesen tesznek említést.

A szerbek most nem küldtek képviselőt a megemlékezésre

A független Bosznia-Hercegovina rövid történetében az egyik, ha nem a legsötétebb fejezet újabb évfordulója érkezett el a héten. A 16 évvel ezelőtti srebrenicai népirtás áldozataira való megemlékezésen több mint 30 ezren vettek részt július 11-én, hétfőn. A halottak előtti tisztelgésre a Srebrenicától 6 kilométernyire lévő Potočari település mellett került sor annál a volt akkumlátorgyárnál, mely 1995 júliusában az ENSZ által küldött holland békefenntartók bázisául szolgált.

Az eseményen a bosznia-hercegovinai államelnökség bosnyák és horvát tagja, Bakir Izetbegović és Željko Komšić is részt vettek, csak úgy, mint az ENSZ boszniai főmegbízottja, Valentin Inzko, illetve Horvátország elnöke, Ivo Josipović is. Érdekes módon Szerbia részéről nem érkezett ezúttal hivatalos képviselő, de Boris Tadić államfő üzenetében közölte, Szerbia meg akar békélni szomszédaival és mindent megtesz, hogy azonosítsa a bűnösöket, ezzel is utalva például Ratko Mladić elfogására.

A Dnevni Avaz szarajevói napilap beszámolója szerint a beszédek után a tömeg a Potočari Emlékközpont és Temető területére vonult, ahol a nemrég újabb sikeresen azonosított 613 áldozatot helyezték végső nyugalomra. A temetés előtt közvetlenül érkezett meg az a hét ezer zarándok, akik a „Béke menetén” vettek részt. A menet azon a gyászos útvonalon közelítette meg Potočarit, melyen 16 évvel korábban tömegek kíséreltek meg elmenekülni a szerbek elől a bosnyák kézen lévő területekre, kevés sikerrel.

A háború Kelet-Boszniában 1992 tavaszán tört ki a muszlim bosnyákok és a szerbek között. Srebrenicát 1993 tavaszán nyilvánította az ENSZ Biztonsági Tanácsa védett övezetté, melynek környékén egyik fél sem folytathatott harci tevékenységet és ezt előbb kanadai, majd holland békefenntartóknak kellett volna garantálnia. A bosnyák többségű város alapvetően etnikai szigetként terült el a szerbek által lakott Kelet-Bosznia közepén, teljesen elvágva a bosznia-hercegovinai erőktől.

A várost ostromgyűrűbe fogó szerbek gyakran nem engedték be a védett zónába az ENSZ élelmiszerszállítmányait, így az éhezés mindennapossá vált. A járőrözés közben a szerb állások közelébe kerülő békefenntartókat a szerbek gyakran egyszerűen nem engedték vissza, ezért a várost ellenőrző hollandok létszáma folyamatosan csökkent, a bosnyák erőknek pedig utánpótlási vonalaiktól elzárva, gyenge fegyverzettel kellett szembenéziük a volt jugoszláv hadsereg szinte teljes arzenálját megkaparintó szerbekkel. 

A holland állam is felelős?

1995. július 6-án az ENSZ tiltása ellenére megindult a támadás a város ellen, a holland kéksisakosok vezetője pedig hiába kért légi támogatást. Miután két vadászgép és egy bombázó támadást intézett a Srebrenica felé közeledő szerb tankok ellen, parancsnokuk, Ratko Mladić megfenyegette az ENSZ-t, hogy a bombázás folytatása esetén az összes hollandot megöli. Július 11-éren 30 ezer muzulmán menekült el a szerbek kegyetlenkedéseitől tartva a környékről, és a holland békefenntartók Potočarinál lévő bázisán keresett menedéket. Az élelmiszer, víz és gyógyszerhiányban szenvedő, megfélemlített hollandok azonban csak

5000 embert engedtek be a táborukba, a többi előtt bezárták a kapukat.

A szerbek még aznap éjjel megkezdték a kívül rekedtek legyilkolását és július 13-án Mladić követelésének engedve a békefenntartók kitoloncolták a táborukban található többi menekültet. A következő napokban a hollandok szeme előtt a szerbek szétválasztották a férfiakat és nőket. Sokan megkísérelték a menekülést bosnyák területek felé, de a menetoszlopot a szerbek újra és újra megtámadták. Másfél hét alatt 8000 bosnyák férfit, időseket és gyerekeket egyaránt, végeztek ki szisztematikusan Srebrenica környékén, majd jelöletlen tömegsírokba temették őket.

A tragédia óta állandó beszédtéma az ENSZ és vele együtt a holland katonák felelőssége. 2002-ben egy, a katonai és polgári vezetés hibáit taglaló jelentés miatt mondott le az akkori holland kormány. Egy hete, július 5-én egy hágai fellebbviteli bíróság sok szakértőt meglepve azt is kimondta, hogy konkrétan a holland állam felelős három megnevezett bosnyák haláláért a srebrenicai vérengzés kapcsán. 2008-ban még a Hasan Nuhanović által kezdeményezett perben első fokon a holland bíróság elutasította a keresetet, mondván az áldozatok halála az ENSZ és a boszniai szerbek lelkén szárad.

Nuhanović tolmácsként dolgozott a holland békefenntartóknak így szüleit és testvérét is biztonságba helyezte a potočari táborban. Miután azonban a hollandok átadták az összes menekültet a szerbeknek, Nuhanović családjának is mennie kellett, sőt, tragikus módon a hollandok kötelezték őt, hogy saját maga küldje ki a szerbekhez őket. A másodfokú döntés szerint a három áldozat sorsát a hollandok előre láthatták volna, és mivel közvetlen kapcsolatban álltak az otthoni hadsereg vezérkarával és a kormánnyal, így holland államé is a felelősség. A bíróság mostani ítéletében elrendelte kártérítés fizetését is, de még a pontos összeg meghatározása nélkül. A végzés viszont azt is közli, hogy az állam kizárólag e három személy haláláért hibáztatható.

A „srebrenicai vadállat” és az elfeledett szerb halottak

A srebrenicai tömeggyilkosságra nem létezhet elfogadható indok, sokak szerint viszont a várost elfoglaló szerbek kegyetlenségéhez nagyban hozzájárultak azok a bosnyák katonai akciók melyek 1992 májusában kezdődtek. Ebben az időszakban került a srebrenicai muzulmán milíciák élére Naser Orić, a potočari rendőrőrs vezetője, akinek vezetésével 1993 elejéig a korábban szerbektől szorongatott bosnyákok egyre gyakoribb és egyre véresebb rajtaütéseket hajtottak végre a környék szerb falvain.

A nem muzulmánok körében csak „srebrenicai vadállatként” emlegetett Orić leginkább elhíresült akciója 1993. január 7-én történt. A bosnyák milícia ekkor elfoglalta Kravica, Siljkovici és Jezestica falvakat. Az éppen az ortodox karácsonyt ünneplő helyi szerbek közül sokakat megkínoztak és megöltek. Becslések szerint Srebrenica tágabb körzetében 1500 szerb civil halt meg a három éven át tartó harcokban. Orićot a Nemzetközi Törvényszék 2006-ban két év börtönre ítélte, majd ejtett ellene minden vádat. 2008-ban végül zsarolás vádjával a bosnyák hatóságok tartóztatták le a korábbi katonai vezetőt.

A szerb áldozatok emléke kapcsán nem rég a boszniai szerb államrész elnöke, Milorad Dodik tett érdekes kijelentéseket a bécsi Der Standard napilapnak. Dodik szerint a szerbek már számtalanszor sajnálatukat fejezték ki Srebrenica miatt, de még soha nem hallotta, hogy a másik oldal is szégyenkezett volna azért, amit azok tettek. A srebrenicai szörnyűséghez való ellentmondásos szerb hozzáállást mi sem fejezi ki jobban, mint az a tény, hogy bár Dodik szerint sem lehetnek hősök azok, akik népirtást követnek el, a Boszniai Szerb Köztársaság kormánya nemrég úgy döntött, hogy 50 ezer euróval támogatja Ratko Mladić védelmét Hágában. Dodik szerint Horvátország példáját követve, a boszniai szerbeknek is kötelességük segítséget nyújtani megvádolt állampolgáraiknak.

Srebrenica és a környéken meghalt bosnyák és szerb áldozatok emléke még sokáig fogja kísérteni mind a két közösséget. Igaz ez még akkor is, ha az elmúlt 16 évben mindkét nép előrébb lépett a megbékéléshez és a normális élethez vezető úton. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a múlttal való szembenézés csak egy állomás, a történtek feldolgozása viszont nem hogy egy, de talán még több generációnak is elképzelhetetlenül nehéz feladatot jelent.