Eurócsúcson nyugtathatják a piacokat

Rendkívüli állam- és kormányfői csúcstalálkozót hívhatnak össze péntekre a görög adósságválság továbbterjedésének megakadályozása érdekében –értesült a BruxInfo. Úgy tudjuk, az uniós pénzügyminiszterek keddi ülésén több ország is felvetette, hogy komoly, piacnyugtató döntéseket kellene hozni még a következő napokban, amelyekkel megálljt lehetne parancsolni a terjedő krízisnek.

Állam- és kormányfői szintű döntéseket kellene meghozni még a következő napokban az eurózóna rohamosan terjedő válságának megállítására. Értesüléseink szerint ilyen irányú kéréseket fogalmaztak meg az uniós pénzügyminiszterek a keddi ülésükön.

Mindez tehát az Európai Tanács, vagy legalábbis az eurózóna tagországok állam- és kormányfőinek rendkívüli ülését is jelentheti, a logika alapján pénteken, miután az Európai Bankhatóság bemutatta az európai pénzintézetek stressztesztjeinek eredményeit.

Bár az illetékes Herman Van Rompuy európai tanácsi elnök egyelőre nem jelentette be az ülés összehívását, diplomaták szerint hamarosan megteheti, az elmúlt napokban megfigyelt folyamatok ugyanis abba az irányba mutatnak, hogy a görög adósságválság egyre több országra terjed át. Az éppen Madridban tartózkodó belga politikus egy sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte: nincs kizárva egy rendkívüli eurócsúcs.

Az események felgyorsulásának több oka is van. Egyrészt nehézkesen haladnak a tárgyalások egy második görög mentőcsomag megalkotásáról, és leginkább arról, hogy a magánbefektetőknek milyen szerepet adjanak az új hitel finanszírozásában.

A másik pedig Olaszország esete, amely múlt hétvégére roggyant meg, egyrészt a miniszterelnök és a gazdasági miniszter közötti szembenállás miatt: Silvio Berlusconi közleményben fejtette ki, hogy nem támogatja a gazdasági miniszterének költségvetési szigorításait; másrészt amiatt, hogy egyre közelgett (és még mindig közeleg) a pénteki nap, amikor bemutatják a banki stressztesztek eredményeit.

Szakértők szerint több nagy olasz bank is elvérezhet az állapotfelmérésen. Emiatt, és Róma kiemelkedően magas, GDP-arányosan 120 százalékos államadóssága miatt a piacok máris megkongatták a vészharangot: ha az Olaszországra is átterjedő adósságválságot nem állítja meg az Európai Unió, Olaszország kimentése már nehéz lesz. Ráadásul a drámai mértékben emelkedő hozamú olasz állampapírok felfelé húzzák a spanyol kötvényeket is, ezért az adósságválság újabb hulláma egyszerre két tagállamot is a mélybe ránthat.

Az eddigieknél komolyabb gondot viszont az okozza, hogy két óriási tagországról van szó. csak a spanyol államadósság mértéke egyedül akkora, mint az ír, a portugál és a görög együttvéve – írja a portfolio.hu. A piaci nyugtalanságot pedig csak fokozza, hogy az eddig válságkezelésre szánt Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kerete messze nem lenne elég az országok kimentésére.

Az eurózóna pénzügyminiszterei már hétfőn késő este közleményt adtak ki a pénzpiacok megnyugtatására, amelyben egy sor garanciát próbálnak adni a válság megállítására, de mint kedden kiderült, ennek nem volt hatása. Információink szerint főként emiatt akar több tagállam is legmagasabb szintű döntéseket.

Az uniós pénzügyi tárcavezetők (Ecofin) kedden újabb próbát tettek: közleményben hangsúlyozták, hogy a stressztesztek eredményeinek közlése után a tagállamoknak azonnali intézkedéseket kel tenniük a feltárt hibák pótlására, és az európai bankrendszer megerősítésére.

Az Ecofin-t elnöklő lengyel pénzügyminiszter elmondta, a következő lépések megtételekor, ami leginkább a bankok feltőkésítését jelentheti, elsősorban a magánhitelezőkre támaszkodnak, de szükség esetén rendelkezésre állnak állami támogatási lehetőségek is. Jacek Rostowski azt mondta, minden tagország készen áll erre, az állapotfelmérésnek pedig „nem az a célja, hogy előrejelzést adjon, hanem hogy megnyugvást hozzon a bankrendszerben”.

A gazdasági és pénzügyi EU-biztos is azt hangsúlyozta, hogy nemcsak a hibákat tárja fel az Európai Unió, hanem azonnal megoldást is kínál hozzájuk. Olli Rehn megismételte, fontos lenne még a nyári szünet előtt elfogadni a gazdasági kormányzást megerősítő hatos jogszabályi csomagot, ami szintén erősítheti a bizalmat az eurózóna iránt.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek