Megmenekülnek a körzeti hivatalok?

Megmenekülnek a körzeti hivatalok, a Híd ugyanis elutasítja bezárásukat. Bugár Béla pártja a Koalíciós Tanács ülésén elzárkózott a belügyminisztérium leépítési javaslatától.

Mint ismeretes, a szlovák belügyminisztérium elkészítette az állami körzeti hivatalok hálózatának szűkítéséről szóló törvénymódosítását, amelyet tárcaközi véleményezésre küldött. A törvénymódosításba négy körzeti hivatal megszüntetése került, ebből három a dél-szlovákiai térségben található: Szencen, Párkányban és Szepsiben.

Az MKP már januárban felhívta a figyelmet a tervezett hivatalbezárásokra, két hete pedig bejelentették, aláírásgyűjtéssel kívánnak tiltakozni. Az aláírások gyűjtését pont Párkányban kezdték meg. Míg a Híd kormányon van, nem zárnak be a körzeti hivatalok – erősítette meg a Bummnak Solymos László, a Híd frakcióvezetője. A kormánypárt nem egyezik bele a belügyminisztérium tervezetébe, a politikus elmondása szerint így felesleges az aláírásgyűjtés.

Solymos portálunknak elmondta: átfogó közigazgatási reformról a Híd hajlandó tárgyalni, ám a belügyminisztérium javaslata ebben a formájában mindenképpen elfogadhatatlan pártja számára. Arról még nincsenek információi, milyen tervei vannak a belügyminisztériumnak az elutasítás után.

A Kitekintő témában készített elemzését alább olvashatja.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »