Magas lovon

Az RMDSZ amolyan jó egypártrendszeri hagyományokra alapozva, s nem lépve túl ama téveszmén, miszerint, aki nincs velük, az ellenük, újabban nyíltan és kendőzetlenül üti-vágja saját magyar ellenzékét.

Most épp egy marosvásárhelyi rádióst, Bíró Zsoltot, a Marosszéki SZNT elnökét bocsátanák el állásából, mert – állítják felettesei, Demeter András, a Román Rádió RMDSZ által kijelölt elnök-vezérigazgatója és Borbély Melinda, a Román Rádió kisebbségi adásainak felelős főszerkesztője – az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek hangoztatásával államellenes cselekedet bűnébe esett. No, hallj oda! Az RMDSZ programjában csak kampányban szerepel ez a célkitűzés?

Az ország stabilitásának felette szükséges voltára, a zűrzavar elkerülésére hivatkozva magyarjaink szemmel láthatóan bármi áron hatalmon akarnak maradni. Mondják, tengernyi a tennivalójuk, ősszel ismét jön a mumus, a regionalizálás, a kisebbségi törvényt is el kell fogadni. Közben – mert látják, hogy nagy a baj – mentegetőznek unalomig: a koalíciós partner nem avatja be őket a nagy döntésekbe, fütyül gazdaságélénkítő csomagjaikra, s azt sugallják, minden rossz nélkülük történik. Ha a román politikai ellenzék beolvas nekik, hogy hétszázalékos parlamenti jelenlétükkel ölben tartják a Băsescu–Boc-féle hatalmat, magyarjaink ott, Bukarestben legyintenek, Antonescu, Ponta nacionalista kijelentéseit emlegetik, s fogadkoznak, ezekkel egy tálból nem fognak cseresznyézni.

Csak azt nem veszik észre, hogy amit Bocék tesznek ellenük-ellenünk, a szélsőséges szóbelizésnél károsabb, ártalmasabb. Tehetetlenek Marosvásárhelyen, ahol máig gond van a magyar iskolákkal, a művelődési intézményekkel, újabban az orvosi egyetem magyar karát sem lehet a tanügyi törvény értelmében visszaállítani. Kolozsvárott sem rózsás a helyzet, Mátyás szobra előtt hetek óta ott pöffeszkedik Iorga kőbe vésett mondata, miszerint az igazságos királyt senki sem győzte le, csak saját népe Moldvabányán. És az RMDSZ elnöke, a román kormány művelődési minisztere, megoldás hiányában, rendőrségi feljelentéssel fenyegetőzik. 

Jó lenne végre a magas lóról leszállni, s megkeresni azt a minimumot, mely összeköti, nem szétválasztja az erdélyi magyarságot. S főként, nem kellene a politikai boszorkányüldözés bűnébe esni.

Háromszék.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »