Latin-Amerika és Afrika közös érdeke az ENSZ-reform

Az Angolába látogató volt brazil elnök Luiz Inácio Lula da Silva kijelentette, Afrikának és Latin-Amerikának közös érdeke az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformja, melynek elérése érdekében a két kontinensnek a jövőben még hangosabban kell hallatnia a hangját – számolt be az útról az Infolatam.

Lula da Silva szerint Afrikának meg kell mutatnia a világ számára, hogy rendelkezik egy olyan erős középosztállyal, amely el tudja érni, hogy a kontinens sokkal fejlettebb legyen a jelenlegi állapotánál. Ezen túlmenően biztosította az ország elnökét, Eduardo Dos Santost, hogy Brazília, „erkölcsi és politikai kötelességének” érzi, hogy támogassa a Afrika fejlődését, különös tekintettel a volt portugál gyarmatokra.

A komoly geopolitikai potenciállal rendelkező dél-amerikai ország régóta szeretné elérni az ENSZ Biztonsági Tanácsának átszervezését. Brazília jelenlegi elnöke, Dilma Rousseff a kérdésben egyértelműen elődje politikáját követi.

Scheinring Endre

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »