Török „Harry Potter” élesztené fel a nacionalizmust

A Fehmi Demirbag tollából született regényt a jövő hónapban képregény, két film és rajzfilm is követi majd.

A popkultúra és a török nacionalizmus egyvelege mutatkozik meg a „HeroTürk” című kalandregényben,  ami nemrég került a törökországi könyvesboltok polcára – számolt be a Hürryet  Daily török napilap internetes portálja.

A Fehmi Demirbag újságíró tollából megszületett regényt a jövő hónapban képregény, két film és rajzfilm is követi majd. A történet egy török kisfiú, HeroTürk kalandjait meséli el, aki a 13. században, Kubiláj kán uralkodása alatt néz szembe sorsával Kínában. A kis török hős kulturálisan sokszínű, bajnokságokkal fűszerezett, gazdag történelmi utazáson megy keresztül, ahol Marco Poloval és az Isztambult (korábbi nevén Konstantinápolyt) meghódító II. Mehmet szultánnal is találkozik.

Demirbag elmondta, hogy „HeroTürk” történetének célja nem pusztán a gyermekeket szórakoztatása, a szerző sokkal inkább „nemzeti projektet” kívánt létrehozni a regény megírásával. Demirbag a Hürryet Daily-nek úgy fogalmazott: Kara Murat hatvanas-hetvenes évek nacionalista képregényei is felnőttek számára készültek. „Szükségünk van egy hősre, aki a gyermekek számára is vonzó. Egy török Harry Potterre, ha fogalmazhatok így” – tette hozzá.

A szerző részben társadalmi célokra kívánja fordítani a kötetből származó bevételt, amelyet a Vörös Félhold török civil szervezettel együttműködésben a Kizilayban épülő gyermekkórház felépítésére ajánlott fel.

Zgut Edit

Friss hírek