Útjára indult a lengyel elnökség

A pénteki napon Varsóban Orbán Viktor átadta Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek az Európai Unió soros elnökségi posztját jelképező zászlót és stafétabotot. Ezzel hivatalosan is megkezdődött a lengyel elökségi félév.

A ceremónia alapvetően jó hangulatban telt el, a két miniszterelnöknek még a tréfálkozásra is akadt ideje a találkozó során, ahol Orbán Viktor kiemelte a magyar elnökség idején elért eredményeket, majd Donald Tusk lengyel kormányfő ismertette az elnökségi prioritásokat.

A magyar miniszterelnök három olyan területet emelt ki a magyar elnöki félév eredményei közül, amelyekre különösen büszkék lehetünk: a Horvátországgal való EU-csatlakozási tárgyalások lezárását, a romastratégiát illetve az előrelépéseket a közös gazdasági kormányzás megteremtése felé. Emellett Orbán Viktor köszönetet mondott lengyel kollégájának, hogy a félév alatt támogatta őt munkájában, és hozzátette: a lengyel elnökségnek minden esélye megvan, hogy feladatát sikeresen tejesítse, hiszen mind az országnak, mind pedig vezetőjüknek nagyon magas az uniós elismertsége.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szintén dicsérő szavakkal illette a magyar elnökséget. „Magyar barátaink nagyon nehéz időszakban gyakorlatilag hibátlanul látták el az elnökséget” – mondta Tusk, aki kijelentette, hogy az elért eredmények nemcsak Magyarországot, de Lengyelországot is büszkeséggel töltik el. Kifejtette továbbá meggyőződését afelől, hogy a lengyel elnökség ideje alatt is számíthat majd Magyarország segítségére. Ebben a lengyel kormányfő pedig aligha fog csalódni, hiszen a Lengyelországban megrendezésre kerülő Keleti Partnerség csúcstalálkozó megszervezésében és lebonyolításában Magyarország társházigazdaként fog részt venni.

A találkozón Donald Tusk röviden ismertette a lengyel elnökiségi prioritásokat is. Ezek között szerepel az Európai Unió szomszédságpolitikájának erősítése, valamint az EU belső piacának erősítése. A részletes programról jövő héten az Európai Parlament ülésén fog tájékoztatást adni a lengyel delegáció. Az elnökségi munkához Orbán Viktor is sok siket kívánt, és a magyar nép üdvözletét tolmácsolta  Lengyelországnak.

A találkozó végén a két miniszterelnök még ajándékot is cserélt egymással. Orbán Viktor tölgyfahordóban lévő tokaji szamorodnit, míg Donald Tusk egy díszkardot nyújtott át.

Takács Zsuzsanna

Friss hírek