Bolívia az ENSZ kábítószer-egyezménye ellen

Evo Morales bolíviai elnök bejelentette, országa panasszal fordul az ENSZ-hez, ugyanis az 1961-es egységes kábítószer-egyezmény tiltja a még az alkotmány által is a nemzeti kultúra részeként számon tartott kokalevél rágását.

Morales szerint az egyezmény diszkriminál, így csütörtökön a parlamentben elfogadásra került egy olyan törvény, amely lehetővé teszi a végrehajtó hatalom számára, hogy megtámadja az egyezményt. A bolíviai vezetés azután hozta meg ezt a döntést, hogy bár Bolívia régóta próbálja elérni, hogy a nemzetközi szervezet engedélyezze a koka tradicionális felhasználását, azt elsősorban az Egyesült Államok erőteljes ellenállása miatt nem sikerült elérnie.

A szerződés szerint az abban részes feleknek 25 év alatt kell felszámolniuk a kokalevél rágásának hagyományát, amely Morales szerint igen jó hatással van az egészségre, főleg a magasabban fekvő területeken élők számára, akik a kokalevélből készült italokkal próbálják csökkenteni a magasság okozta nehézségeket.

Duzs Éva

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »