Megsértették a koalíciós szerződést az SaS képviselői

Jozef Kollár, az SaS frakcióvezetője kijelentette, szívesen bocsánatot kér a kereszténydemokratáktól a párt egy részének félreszavazása miatt. A KDH megsértődött és a koalíciós szerződés megszegésének nevezte azt, hogy a liberálisok nem szavaztak egy törvényjavaslatuk mellett.

A Szabadság és Szolidaritás hét parlamenti képviselője nem szavazott összhangban a koalícióval, ami a KDH-vezette közlekedési tárca által kezdeményezett építkezési törvény módosításának bukását jelentette. Ebben a törvénymódosításban többek között az engedély nélkül épített lakóházak és épületek tulajdonosai számára is keményebb büntetéseket helyeztek kilátásba.

„Egyértelmű jelet adtam nekik amellett, hogy szavazzanak a törvényre” – állítja Kollár, aki szerint pártja felelősségteljes politikusokból áll, a hibáért pedig bocsánatot illik kérni. Elmondása szerint ugyanakkor nem csinálna ebből olyan botrányt, ami a koalíciós szerződés és a kormány szétesését okozhatja, hiszen az alkotmány minden képviselőnek garantálja a szabad, lelkiismeret alapján való szavazás lehetőségét.

Somogyi Szilárd (SaS), aki szintén tartózkodott a szavazásnál, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) levelére hivatkozva indokolta döntését – a szervezetnek ugyanis kifogásai voltak a törvény ellen. „Azt hittem, hogy a kérvény miatt a kollégáim is velem szavaznak, meglepődtem, mennyien tettek így. Előzetesen megegyeztünk (a tartózkodásban – a szerk.)” – nyilatkozta a képviselő, elmondása szerint „nem emlékszik rá”, hogy kivel.

Pavol Hrušovský élesen elítélte a liberálisok tettét. „Az SaS precedens nélküli módon -anélkül, hogy előtte szóltak volna – elutasította a prioritásaink egyikének teljesítését, mi ezt a koalíciós szerződés súlyos megsértésének értelmezzük. Mindennek van határa, de politizálni csak felelősen lehet. Ezt a szavazást a felelőtlenség csúcsának értelmezzük” – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.

Bumm.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »