A Boc-kormány eltörölte Székelyföldet

Kiiktatta egy tavalyi dokumentumából a Székelyföld és a Barcaság megnevezését szerdai ülésén a Boc-kormány – írja a Krónika.

A kabinet a tavaly áprilisban elfogadott, majd a Hivatalos Közlöny május 11-i számában megjelent, Illyefalva község címerének elfogadásáról szóló 402-es számú határozatából törölte a két régiót. Noha Gáti István kormányfőtitkár-helyettes szerint a döntésnek nincs köze az elmúlt hetek Székelyföld-ellenes hangulatkeltéséhez, a módosítás kapitulálásnak tűnik a román balliberális ellenzék támadássorozata előtt.

Az egy évvel ezelőtt elfogadott kormányhatározat a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Illyefalva új címerét, annak heraldikai elemeit hagyja jóvá, és a címerben szereplő ezüst határkő leírásánál jelenik meg indoklásként, hogy a díszgúla azt jelképezi: a település a Székelyföld és a Barcaság határán fekszik. Gáti István helyettes kormányfőtitkár csütörtökön a Krónikának elmondta: a határozatot azért kellett módosítani, mert a Kovászna megyei prefektúra felszólítására az illyefalvi önkormányzat utólag Kovászna és Brassó megyére cserélte a két tájegység elnevezését, tudniillik a kormány területi képviselője kifogásolta, hogy Székelyföld és Barcaság néven Romániában nem létezik önálló közigazgatási egység. „A módosítás közel egy éve szerepel a kormány napirendtervezetén, és nincs összefüggésben a régióátszervezés kapcsán az elmúlt időszakban tapasztalt Székelyföld-ellenes hangulatkeltéssel” – magyarázta kérdésünkre az RMDSZ-es politikus. Az ominózus kormányhatározatot azonban már tavaly össztűz alá vette a Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma. A szervezet alkotmányellenesnek tartja a hivatalos dokumentumban szereplő Székelyföld megnevezést, sőt a „határ” szó használatát is elfogadhatatlannak nevezte, mivel az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó” vonalat jelent.

Erőteljes nyomást gyakorolt a kormányra az ügyben Horia Grama szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselő is. A Kovászna megyei ellenzéki honatya nemrég a miniszterelnöknek címzett interpellációjában Románia alkotmányos berendezkedése elleni merényletnek, a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románok elleni sértésnek titulálta, hogy a kormány hivatalosan elismerte a Székelyföld létezését. Grama szerint a Boc-kabinet nemzetbiztonsági ügyet sértett azzal, hogy hivatalos rangra emelte azt a régiót, ahol a romániai magyar politikai szervezetek „etnikai alapú autonómiát” kívánnak kialakítani. Később, a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitása apropóján Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor bírálta éles hangnemben a Boc-kormányt, amelyet azzal vádolt, hogy a „fű alatt” elismeri a Székelyföld létezését az illyefalvi címerről hozott határozattal.

Krónika.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »