Munkálkodik az olasz banki maffia?

Rájár a rúd az itáliai pénzintézetekre, múlt pénteken ugyanis egy komolyabb zakó után fel kellett függeszteni az IntesaSanpaolo és a Unicredit kereskedését, mivel egyes piaci pletykák szerint elhasaltak az európai banki stressz teszteken. Ezek eredményét egyébként a tervek szerint július 13-án teszik közzé majd.

A két említett bank mellett más olasz pénzintézetek papírjai is nyomás alatt maradtak az elmúlt napokban, ráadásul úgy, hogy alapvetően jó hangulat uralkodott az európai pénzügyi szektorban. A piaci pletykák szerint Berlusconi jobb keze, Tremonti pénzügyminiszter továbbra is ragaszkodik a szigorú költségvetési megszorításokhoz, ellenben Berlusconi alapvetően a kirakatrendezésben érdekelt. Tremonti már korábban is távozni akart a kormányból, ám Berlusconi nem engedte, ám a legfrisebb hírek szerint a mostani körben már zöld lámpát kapna a kilépésre.

Ez viszont elbizonytalanította az adósságválságoktól meggyötört befektetőket, hiszen ha Tremonti távozik, könnyen lehet, hogy lazul a relatíve feszes fiskális politika. Egy görög-portugál-spanyol trió mellett pedig aligha lehetne vonzóvá varázsolni az olasz adóssághegyet, amely dél-európai viszonylatban is kiemelkedőnek mondható.

Ráadásul az európai bankrendszerben továbbra is milliárd eurónyi eszközök lehetnek a padláson, amelyek pontos piaci értékét kívülről senki sem tudja megmondani. Nem véletlenül érkezett korábban a Moody’s figyelmeztetése, amely szerint ronthatnak az olasz hitelminősítésen.

Mindezek fényében már azon sem lepődünk meg, hogy a nagy bankházak és hedge fundok közötti kereskedelmet szolgáló dark pool-okban napok óta az olasz bankok állnak az élen a kereskedett mennyiség tekintetében.

Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »