Kína visszamondja megrendeléseit

Hírügynökségi értesülések szerint Kína nem hajlandó Airbus gépeket vásárolni az EU széndioxid-adója miatt.

Az AFP hírügynökség értesülései szerint Kína az Európai Unió által a légitársaságokra kivetett széndioxid-adó miatt elállhat egy többmilliárd eurós repülőgép-vásárlási megrendeléstől. Korábbi hírek szerint a Hong Kong Airlines társaság 10 darab, összesen kb. 2,7 milliárd euró értékű Airbus A380-as gépet vásárolt volna az eheti párizsi légiparádén, azonban az üzlet egyelőre nem jött létre. Az ügyhöz közelálló források szerint a háttérben az EU által az Európában tevékenykedő légitársaságokra kivetett, a károsanyag-kibocsájtás visszaszorítására irányuló különadó áll.

A Wall Street Journal szerint a már szinte végleges megállapodást a pekingi kormány az utolsó pillanatban hiúsította meg az EU-s különadó elleni tiltakozásul. „A kínaiak nyíltan kijelentették, hogy nem engedélyezik a légitársaságaik számára az európai üzleteket” – nyilatkozta a WSJ-nek egy európai tisztségviselő. Egyes félelmek szerint a széndioxid-vita miatt Kína befagyaszthatja minden Airbus-beszerzését. A cég korábban azt remélte, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök jövő heti berlini látogatása során jelentős repülőgép-megrendeléseket jelent majd be, azonban jelenleg úgy tűnik, hogy erre mégsem fog sor kerülni. Mindezek ellenére az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az Unió nem hajlandó elállni a különadótól, Brüsszel szerint a kínai ellenállástól függetlenül „nincs B-terv”.

Az EU-s jogszabály, amelyet 2008-ban fogadtak el, és jövő év január elsején lép életbe, széndioxid-kibocsájtási kvótákat állapít meg minden Európában tevékenykedő légitársaság számára. A kvótáknál nagyobb kibocsájtás esetén az egyes társaságoknak pályázniuk kell a „maradék” széndioxid-jogok megvásárlására, míg a rendelkezés megsértése komoly pénzbíráságokkal járhat. Kína hosszú ideje élesen támadja az intézkedést, mely Peking számításai szerint évi 800 millió jüan (87 millió euró, 23 milliárd forint) többletköltséget jelent a kelet-ázsiai ország légitársaságainak. A tervet az Egyesült Államok is bírálja.

Mészáros Tamás

Friss hírek