Közös fellépés a drogokkal és a gerillákkal szemben

Pénteken Kolumbiába látogatott Brazília védelmi minisztere, Nelson Jobim. Kolumbiai kollégájával, Rodrigo Rivera Salazarral folytatott tárgyalásainak központi témája a két ország közötti 1644 kilométer hosszú határszakasz vidékének biztonságosabbá tétele volt.

A közös cél, hogy a környék drogkereskedelemben érdekelt bűnszervezetei, valamint az olyan félkatonai szervezetek, mint a kolumbiai FARC (Fuerzas Armadas Revolucionadas de Colombia – Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők)  „ne érezhessék magukat otthonosan” a határvidék sűrű őserdeinek takarásában.  A felek hangsúlyozták továbbá a régió egyedülálló természeti kincseinek megóvása iránti elkötelezettségüket. Jobim bejelentette, hogy a fenti célok érdekében Brazília növeli a térségben állomásozó erőinek létszámát, valamint kifejleszti a terület műholdas megfigyeléséhez szükséges képességeket.

A brazil miniszter reményének adott hangot, hogy a továbbiakban sikerül kiterjeszteni az együttműködést a régió másik két kábítószer-termelő országára, Bolíviára és Perura is. Így a problémák által érintett összes állam közös stratégiát követve, összehangolt keretek közt vehetné fel a harcot a térség stabilitását veszélyeztető drogkereskedelemmel szemben.

A védelmi miniszterek később közösen indultak tovább Medelínbe, ahol Juan Manuel Santos kolumbiai elnök társaságában folytatták az együttműködés által megnyíló lehetőségek elemzését.

Brazília számára stratégiai fontosságú kérdés a kábítószer-kereskedelem elleni harc. Dél-Amerikában itt él a legtöbb kábítószerfogyasztó, emellett az Afrikába, majd onnan Európába induló szállítmányok is többnyire a brazil partoknál hagyják el a kontinenst. A nagyobb városok favelái javarészben a drogkereskedők irányítása alatt állnak, akiket az állam csak komoly katonai erő bevetésével tud kifüstölni, ha vissza akarja szerezni a városrészek feletti ellenőrzést. 

Scheinring Endre

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »